Mi történt? Győzike teljesen összeomlott, orvosi segítségre van szüksége (+videó)

Elmondta, személyiségzavara van.

Megírtuk, hogy Gáspár Győző a Mokkában dicsekedett el azzal, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Novák Katalin köztársasági elnök is felköszöntötte őt az 50. születésnapja alkalmából. A showman egyébként a törökországi Maxx Royal Belek Golf Resort luxusszállodában ünnepelte magát feleségével és két lányával.

Az énekes azt mondta, nem szenved kapuzárási pániktól, de nagyon szeretett 30-40 éves lenni.

„Én nagyon-nagyon szerettem ezt az 50 évet. Lehet engem szeretni, lehet engem utálni, lehet rólam rossz kommentet írni, de amit akartam, elértem. (…) Sokan, akik nem ismernek, azt hiszik, az vagyok, ami a tévében. Az egy szerep, az egy dolog”

– részletezte a Romantic frontembere.

Ám annak ellenére, hogy a celeb kijelentette, nem szenved a kapuzárási pániktól, a Tényekben már egészen aggasztó dolgokról is beszélt.

„2010 óta gyógyszerfüggő vagyok.

Azóta kiderült, hogy bipoláris és borderline személyiség vagyok, pánikrohamaim vannak”

– mondta Győzike.

Az énekes erről többet nem is beszélt, viszont elmondta, szerinte kellenek olyan emberek, akik nem kedvelek őt.

„Én azért jöttem ebbe az országra, hogy a kommentelők engem támadjanak. (…) Lehet engem utálni, hogy jaj, beszélni sem tud, meg hogy szerencsétlen. Igen, szerencsétlen vagyok.

Volt már Ferrarim, volt Lamborghinim, jelenleg egy McLarent adtam vissza.

Igen, kipróbáltam, igen, az enyém volt, igen szerződésileg négy-öt hónapig használhattam, de nem az én tulajdonom volt. Igen, szerencsétlennek volt. Kipróbálhattam rengeteg autót, a cégek azért valamiért odanyomták nekem.

Valamiért csillogok, mint a kabátom”

– fogalmazott a popsztár.

Videó:

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2024/01/09/ennyire-megborult-novak-katalin-es-szijjarto-igy-udvaroltak-korbe-gyoziket-a-szuletesnapjan-video

Valódi Hírek