Itt van Gulyás Gergely „elsöprő” bejelentése: Megérkezett, amire egész eddig várt az Orbán-kormány

Megérkezett a garancia Brüsszelből.

Szerdán megérkezett az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt Magyarország, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint – „nemzeti forrásból” – a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy

január 1-jétől (tehát valójában februártól – a szerk.) 32,2 százalékkal emelkedik a bérük

– mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette: mindezt „ráadásul” a jövő évben is jelentős béremelés követi.

Kijelentette: Magyarország azt vállalta, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékára emeli a pedagógusbéreket, két ütemben.

„Az idei évben elérjük a 71,8 százalékot, jövőre pedig egy további, mintegy 21 százalékos emeléssel a diplomás átlagbér 80 százalékát, és ezt utána fenn is fogjuk tartani”

– közölte, elfelejtve, hogy ez azt is jelenti, hogy továbbra sem fogja elérni a diplomás átlagbért a pedagógusok fizetése.

Gulyás Gergely elmondta: az operatív programban szereplő összeg áll rendelkezésre,

azaz 530 millió euró érkezik az idei évre az Európai Bizottságtól.

Amivel Brüsszel a béremeléshez hozzájárul, az összesen, 2030-ig számolva, a béremelés 12 százaléka – jegyezte meg.

„Ezt az összeget tehát a Magyarországnak járó uniós forrásokból kapjuk meg, a maradék 88 százalékot pedig a nemzeti költségvetés biztosítja”

– mondta, majd az eddig patás ördögként szidalmazott EU-t megdicsérve kijelentette: az Európai Bizottságtól érkező pénzek az idei és a jövő évben

jelentős segítséget jelentenek.

A most végrehajtott béremelés összesen mintegy 140 ezer embert érint – közölte.

(MTI)

Valódi Hírek