Óriási pácba evickélték magukat Orbánék; lehullt a lepel a sumákolásaikról

Súlyos szabálytalanságok történtek?

A Fidesz feketén-fehéren és törvénytelenül pénzeli az önkormányzati választásokon jelölteket állító álcivil egyesületeit – fogalmazott csütörtöki Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos.

A politikus a közösségi oldalán rámutatott: miközben Orbán Viktorék a külföldi magyarok és alapítványok adományai miatt „köpköd”-nek, addig

„a kormány nevetve önti az adófizetői pénzt sajátjainak”.

A jogszabályok szerint azonban nem pályázhat és részesülhet támogatásban az a szervezet, amely a pályázat kiírását megelőző 5 évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti, valamint helyi önkormányzati választáson – részletezte Hadházy, hozzátéve, hogy a szabályok és a pályázati nyertesek névsorának tanulmányozása után

csütörtökön jelezni fog több szabálytalanságot a döntéshozóknak.

Idéztük Hadházy Ákos bejegyzését:

„Egy honfitársunk vette észre, hogy a Fidesz nem csak pofátlan módon, hanem feketén-fehéren TÖRVÉNYTELENÜL tömi pénzzel az önkormányzati választásokon jelölteket állító álcivil egyesületeit.

Amikor ezt szóvá tette, csak annyi történt, hogy gyorsan levették a fideszes »civileket« tömő Bethlen Gábor Alapkezelő honlapjáról a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényt…

Miről van szó?

Ezeket a szervezeteket azokban a városokban hozták létre, ahol úgy sejtették, Fidesz-Kdnp logóval kisebb eséllyel indulnának a jelöltjeik…

Ezzel nem is lenne gond, de azzal már nagyon is, hogy »természetesen« ezeket a »civil« szervezeteket adófizetői pénzekből tömik ki busásan. Legutóbb pl. idén decemberben kaptak rengeteg pénzt a »Városi Civil Alapból«.

Az, hogy ez pofátlanság, eddig is köztudott volt- miközben a propaganda köpköd a külföldi magyarok és alapítványok által adott adományok miatt, a kormány nevetve önti az adófizetői pénzt sajátjainak. Ezek pedig folyamatos kampányra, pl. helyi propaganda újságokra költik azt.

Azt azonban honfitársunk jelzéséig én magam sem tudtam, hogy a fent említett törvény 6. § (1) kimondja : Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson«.

Ha ez nem lenne elég, a a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (ezt már a Fidesz hozta!) kimondja: 1.§ (4) Nem jogosult az Alap támogatására politikai párt, vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet.

Az egyesületi jogról szóló törvény alapján pedig egyértelmű, hogy önkormányzati választáson jelölt állítása bizony pont ilyen tevékenység.

A poén az, hogy a jogászaim szerint a törvény a törvény (2007. évi CLXXXI.) lebukás esetén jogkövetkezményként a semmisséget és a támogatás kamatos visszafizetését írja elő szabálytalanság esetén, de azt is kimondja, hogy ez a támogatói döntéstől számított 6 hónaptól már nem alkalmazható (és akkor sem, ha a pályázat már megvalósult) [15. § (1)-(4) bekezdések].

Azaz a régebben szabálytalanul megítélt támogatásokkal már nem tudunk mit kezdeni A legújabb Civil Városi Alap támogatási lista azonban 2023.12.12-én jött ki, tehát ezen a listán szereplőket kellett végig néznünk.

Találtunk is egy sor jelöltállító fideszes „civil” szervezetet a nyertesek között.

Ma jelezni fogom a döntéshozó Miniszterelnökség felé a szabálytalanságot, amely elvileg 15 napon belül határozatot hoz az ügyben…”


(Hadházy Ákos/Facebook)

Valódi Hírek