Rendkívüli: Minden eddiginél kegyetlenebb lépésre szánta el magát Putyin szövetségese

Aggódva figyel a világ.

Az észak-koreai vezető a háborús előkészületek fokozására szólított fel a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülésének második napján csütörtökön. Beszédében Kim Dzsongun a lőszergyártásért, a nukleáris fegyvergyártásért, valamint a polgári védelemért felelős szektort is megszólította – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Kim szerint az Egyesült Államok „példátlan mértékű provokációi miatt” a Koreai-félsziget biztonsági helyzete „rendkívül veszélyessé vált”, és az „antiimperialista állammal” ápolt stratégiai kapcsolatok szorosabbra fűzését nevezte meg célként. Kitért arra is, hogy Phenjan a múlt héten nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel, amellyel szerinte Észak-Korea bebizonyította, hogy ellenségei esetleges nukleáris provokációjára habozás nélkül képes lenne „megfelelő” választ adni.

A rakétakilövést követően dél-koreai és japán szakértők jelezték, hogy az ilyen típusú rakéta jóval nagyobb távolság megtételére is képes, és

az Egyesült Államokban is szinte bárhol landolhatott volna.

Észak-Korea a közelmúltban szorosabbra fűzte kapcsolatait többek között a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországgal is, az Egyesült Államok pedig azt vetette Phenjan szemére, hogy katonai támogatást nyújt Moszkvának az orosz erők Ukrajna elleni háborújához, amelyért cserébe Moszkva hozzájárul az észak-koreai hadiipari fejlesztésekhez.

Kim más, kulcsfontosságú szektorok megerősítését is szorgalmazta, a többi között példaként említve az acélgyártást, a szénkitermelést, valamint a vidékfejlesztés fontosságát.

Ugyancsak csütörtökön Jun Szokjol dél-koreai elnök ellátogatott a két Korea közötti határhoz közeli Jeoncseon megye támaszpontjára, ahol megtekintette a védelmi egységeket. A bázison elmondott beszédében az államfő

azonnali válaszlépést helyezett kilátásba Észak-Korea bármely provokációjára.

Jövőre Dél-Koreában parlamenti választásokat, az Egyesült Államokban pedig elnökválasztást tartanak, a dél-koreai hírszerzés pedig csütörtökön azt közölte, nem kizárt, hogy a voksolások közeledtével nő az észak-koreai katonai provokációk száma.

(MTI / 24.hu nyomán)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/22/katasztrofatol-tart-a-vilag-putyin-szovetsegesenek-dermeszto-bejelentese-miatt

Valódi Hírek