Árvíz Budapesten: Megvan, mikor önti el a rakpartot a Duna

Jönnek a lezárások.

Budapesten elhúzódó árhullám várható, de a lehulló csapadék halmazállapota és a vízgyűjtő területeken olvadó hó mennyisége miatt nagyon nagy az előrejelzés bizonytalansága – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A csapadék mennyisége csökken ugyan, de a jövő hét elején felmelegedés kezdődik, amit hóolvadás követ a Duna vízgyűjtő területén. Ennek mennyiségét nehéz kiszámítani – írták.

A Rába vasárnap tetőzik Körmendnél, Komárom és Esztergom térségében az I. fokú árvízvédelmi készültségi szinteket meghaladó áradások várhatók, a fővárosban a jövő hét első felében nem sokkal az alsó rakpart szintje felett tetőzhet a folyó.

Jelentősen emelkedhet az Ipoly vízszintje is, míg a Sajót karácsony napjaira érheti el az újabb árhullám I. fok fölötti tetőzéssel. A Zagyván szintén az I. fok fölé emelkedhetnek a vízállások, a Tarnán a II. fok elrendelése valószínű.

„Fontos tudni, hogy egy dunai árhullám alatt az állami fővédvonalakon a vízügyi szolgálat látja el a védekezési feladatokat, de a Vízgazdálkodási törvényből adódóan vannak önállóan védekező települések is (Duna-kanyar, Budapest), amelyek védvonalain az árvízvédekezés megszervezése az önkormányzat feladata.

Amennyiben a település kéri, a vízügyi szolgálat műszaki segítséget nyújt. Kollégáink folyamatosan figyelik és értékelik a helyzetet”

– írja közleményében az OVF.

Az eddigi előrejelzések szerint a víz szintje

december 25-én, hétfőn

érheti el azt a magasságot, amely szükségessé teszi az alsó rakpartok lezárását,

26-án dél körül pedig már víz alatt lesznek a rakpartok.

(MTI / rtl.hu)

Valódi Hírek