Mi lesz ebből? Putyin megszólalt Orbánról – elképesztő, amit róla mondott

Ez kemény!

Először tartott évértékelő beszédet az oroszukrán háború kitörése óta Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin.

Sokan grandiózus bejelentést vártak az elnöktől, amelyekből következtetéseket lehet majd levonni a jövőbeli orosz tervekről, ez azonban elmaradt – jelentette ki elemzésében az eurazsia.hu, amely egy német szakértő megfogalmazását átvéve azt írta:

rózsaszín ködben” zajlott az évértékelő sajtótájékoztató.

Putyin atyáskodó hangnemben igyekezett minden kérdésre megnyugtató választ adni.

Putyin szerint a „speciális katonai művelet” a tervek szerint halad, céljai pedig ugyanazok az álindokok , mint korábban: Ukrajna „nácitlanítása,”, demilitarizálása és semleges (sic!) státuszának rögzítése.

A háborút értékelve felmerült a béketárgyalások lehetősége is, ezzel kapcsolatban Putyin álláspontja változatlan:

a háborúnak akkor lesz vége, amikor Oroszország elérte a céljait.

Bár a tárgyalásoktól önmagában nem zárkózna el, azok értelmét azonban nem látja.

Ez persze teljesen ellentmond Orbán Viktornak és az azonnali béketárgyalásokat követelő propagandagépezetének, pedig a magyar diplomácia erre hivatkozva tagadja meg, sőt akadályozza aktívan Ukrajna támogatását.

A háború kapcsán felmerült továbbá a mozgósítás kérdése is, amellyel kapcsolatban Putyin leszögezte, hogy további mozgósításra nincs szükség, mivel a jelentkező önkéntesek és a már szerződött katonák száma elegendő.

Arra ezúttal nem tért ki, hogy milyen hatalmas véráldozatot hozott eddig az országa a hódító háborúja során.

Az orosz elnök beszólt az Ukrajnát fegyverekkel és pénzzel támogató Európai Uniónak is, szerinte Brüsszel az USA érdekében cselekszik, nem a sajátjában.

Továbbra is úgy véli, hogy Európában és az Egyesült Államokban is sokan vannak, akik Oroszországgal értenek egyet mind a világrendi átalakulások, mind a hagyományos értékek megőrzése terén.

Megemlítette Orbán Viktort és Robert Ficót is,

akik Putyin szerint az egyedüli nemzeti érdekek mentén politizálnak, úgy, hogy közben egyáltalán nem oroszpártiak.

Khm…

Az egyedüli valóban említésre méltó elem egy, a Szentpétervári Egyetem diákja által készített videóhívás volt, amelyben az MI által készített Putyin képmás alakjában tett fel kérdést az elnöknek a saját hangján arról, hogy mit gondol a mesterséges intelligencia fejlődéséről és veszélyesnek tartja-e azt.

Putyin, lévén hogy indul a 2024-ben esedékes választásokon, komoly hangsúlyt próbál helyezni a pozitív eseményekre, hiszen évértékelő beszédét sokan már az elnökválasztási kampány részének tekintik.

Sikerpropagandáját érdemes tehát ebből a szemszögből nézni.

Valódi Hírek