Méretes csávában van Donald Trump: Súlyos döntést hozott a bíróság, ez mindent megváltoztathat

Búcsút inthet a politikus az elnöki széknek?

Kizárta Donald Trumpot a colorádói legfelsőbb bíróság az elnöki előválasztásból – írta a The Guardian kedden.

A bíróság 4-3 arányú döntése mellesleg az első alkalom, hogy az intézmény egy elnökjelöltet alkalmatlannak ítél a hivatali feladatok ellátására. A bírák döntésének hátterében az áll, hogy megállapították: Trump 2021 januárjában részt vett a zavargásokban a Capitoliumban.

Az USA egykori elnöke erre reagálva közölte, hogy fellebbez az döntés ellen, és a legfelsőbb bírósághoz fordul – reményei szerint kedvező ítéletért.

A coloradói legfelsőbb bíróság döntése csupán az állam március 5-i republikánus előválasztásra vonatkozik, de a kizárás minden bizonnyal komoly hatással lenne Trump státuszára a novemberi általános választásokon.

Az előrejelzések szerint azonban Colorado biztos demokrata állam, így itt valószínűleg Joe Biden viszi majd el a pálmát.

Richard Friedman, a Michigani Egyetem jogászprofesszora szerint, amennyiben az amerikai legfelsőbb bíróság helybenhagyja a coloradói döntést, több kérdés is felmerülhet, mint például az, hogy az ítélet országosan érvényes, vagy ezt majd az egyes államoknak kell eldönteniük.

Ronna McDaniel, a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) elnöke mindenesetre „választási beavatkozásnak” nevezte a döntést. A közösségi oldalán azt írta: a jogi csapatuk „alig várja, hogy segítsen harcolni a győzelemért”.

(Ronna McDaniel/X)

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/02/utott-az-ora-kimeletlen-iteletre-szamithat-orbanek-utolso-remenysege

Valódi Hírek