Hivatalos: Orbán kebelbarátja elsöprő győzelmet aratott Szerbiában

Itt vannak a részletek.

Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, a párt tagja vasárnap késő este.

Mint mondta, pártja adatai szerint az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék). A Szerb Haladó Párt adatai alapján a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt vagy hat parlamenti helyet szerzett meg a 250 fős törvényhozásban.

Aleksandar Vučić közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint a fővárosban A nép egy hangja nevű lista lehet a mérleg nyelve.

A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.

(MTI)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/12/17/mit-muvelnek-orbanek-most-leptek-meg-azt-amitol-a-legjobban-feltettek-a-magyarokat

Valódi Hírek