Riasztanak a háziorvosok: Berobbant a járvány, és még durvább lesz a következő hetekben

Nem lesz leányálom a következő pár hét.

Jelentős légúti járvány van Magyarországon, amelynek hátterében

döntő többségében a koronavírus áll

– számolt be az InfoRádiónak a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-elnöke, Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos.

Mint elmondta, az influenzás megbetegedés is azonosítható már a légúti figyelőszolgálat laboratóriumában, ugyanakkor ezeknek az aránya elenyésző a koronavírus jelenlétéhez képest. Békássy szerint

országosan több százezres szintű esettel számolnak hetente.

„A 48. naptári héten több mint 250 ezer fő fordult a háziorvosokhoz akut légúti fertőzés tüneteivel, ami rendkívül magas szám, és

ebben még nincs benne az a influenzajárvány okozta terhelés,

amire valószínűleg majd a követő hetekben számítunk”

– tette hozzá.

Elmondta azt is: a héten folyamatosan egyeztettek a Nemzeti Népegészségi és Gyógyszerészeti Központ munkatársaival, így tudható, hogy a koronavírus ellen

nagyságrendileg 100 000 új típusú Pfizer-vakcina áll rendelkezésre.

Ezek elérhetők a (vár)megyei irányító kórházak oltópontjain, de nem csupán ott, hanem a háziorvosi praxisban is beadhatók ezek a vakcinák.

Valódi Hírek