Videóval: Sokkoló válaszokat adott Rétvári Bence, mikor az Orbán-kormány bűneiről kérdezték

Ezt komolyan gondolta?

Rétvári Bencét arról kérdezték, mi a véleménye róla, hogy egy 16-24 évesek körében készített reprezentatív felmérés szerint mindössze

a fiatalok hat százaléka képzeli el Magyarországon a jövőjét.

A belügyminiszter-helyettes úgy felelt: ők azért dolgoznak, hogy „minél többen tudják elképzelni Magyarországon a jövőjüket”, majd a
PISA-felmérésekre, valamint az Eurostat-adatokra (?) hivatkozva azt állította: a magyar fiatalok között vannak a legtöbben, akik nem tanulnak vagy nem dolgoznak, szerinte ez egy nagyon „speciális” adat.

Hozzátette: ők „igyekeznek” a fizetéseket növelni, pontosan azért – fogalmazott– , „hogy a minimálbéren keresztül minél jobb fizetéseket kapjanak az emberek Magyarországon”.

Arra a felvetésre, hogy a fiatalok csupán hat százaléka tervezi Magyarországon a jövőjét, és hogy ez mit árul el a kormányzásukról, azt mondta:

„Nézze, hála Istennek azt látjuk már, hogy

jóval többen térnek haza minden évben, mint ahányan külföldre mennek”.

Rétvári Bence a válaszadást nevetve próbálta megkerülni, de újra megkérdezték tőle, hogy van-e felelőssége ebben Orbán Viktorék kormányzásának. Azt mondta, ő úgy látja, a kormányzásuk elején sokkal többen mentek külföldre, mint ahányan hazajöttek.

„Nézze, ha egy fiatal jól akarja érezni magát,

akkor Magyarországra jön a Sziget Fesztiválra, és ott érzi igazán jól magát”

jelentette ki nevetés nélkül a Népszavának a belügyminiszter-helyettes.

Videó:

Az Eurostat csütörtöki adatai alapján megjegyezzük:

Magyarország az EU második legszegényebb országa,

csak Bulgáriában éltek nálunk rosszabbul tavaly.

Kapcsolódó:

Friss kutatás: Tömegével hagyják el az országot a magyarok, évente több tízezren költöznek külföldre

Sokkoló adatok érkeztek karácsony előtt: Borzasztó dolog történt Magyarországon tavaly

https://nyugatifeny.hu/2023/12/14/csorte-a-fideszben-orban-miniszterei-osszevissza-karattyolnak-a-beremelesekrol

Valódi Hírek