Népszavazást kezdeményezett az aktív eutanáziáról Karsai Dániel és a Momentum

Remélik, hogy az önkormányzati választásokkal egy napon tarthatják meg.

Népszavazást kezdeményezett az aktív eutanáziáról Karsai Dániel, valamint az ügyvéd testvére és a Momentum hétfőn a Nemzeti Választási Irodánál (NVI).

Elmondásuk szerint a kezdeményezés célja, hogy

„Magyarországon is megadják a gyógyíthatatlan, halálos betegek számára a szabad életvégi döntést, és teret engedjenek az aktív eutanáziának”.

A Momentum abban bízik, hogy az európai parlamenti és önkormányzati választásokkal egy időpontban, június 9-én megvalósulhat a népszavazás, ami biztosíthatná a magas részvételt.

A következő két kérdést nyújtották be:

1.) Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműkődést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek és állapotukban nem várható javulás?

2.) Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműkődést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?


.

Valódi Hírek