Dávid Ferenc: Verseny a javából

Vélemény.

Nagy érdeklődéssel figyelem, hogy melyek azok az üzletláncok, amelyek 2023. december 24-én (vasárnap) nem nyitják ki kiskereskedelmi egységeiket, és adnak dolgozóiknak fizetett szabadnapot. Egy nem hivatalos listát a sajtóközleményekből ismerek, de azzal is számolnom kell, hogy lesznek még olyan kereskedelmi vállalkozáscsoportok, amelyek az elkövetkező napokban jelentik be a 24-i boltzárat.

Amit eddig tudunk: a Lidl, a Rossmann, a Penny, a Mountex, a JYSK, az OBI, az XXLutz és a DIEGO nem nyitja ki üzleteit december 24-én, s a hírek szerint csatlakozott a csoporthoz a könyvpiacon működő Libri is ha valamelyik jelentős üzletláncot kihagytam, elnézést kérek.
Érdekes folyamat szemtanúi vagyunk.

  • Jól látszik, hogy az egyes kereskedelmi csoportok (üzletláncok) nem egyszerre jelentették a 24-ei országos boltzárat, hanem egymást követve. Ez arra enged következtetni, hogy nincs egységesnek tekinthető megállapodás közöttük, hanem a versenytársaikat figyelve hozzák meg döntéseiket.
  • Feltűnő az is, hogy december 5-ig bezárólag csak két nagy multinacionális élelmiszer-kiskereskedelmi lánc hirdette meg a 24-ei boltzárat (Lidl, Penny), a többiek még kivárnak. Az Auchan, a Tesco, a Spar és az ALDI még nem adott ki közleményt, ezért aztán várható magatartásuk szinte kiszámíthatatlan.A vállalati titokként kezelt üzletpolitikájukat nem ismerhetem, de abban biztos vagyok, hogy a lázas számolás mellett azon is gondolkodnak, hogy mi tesz jót a vállalkozás hírnevének. Kell-e a december 24-ei néhány milliárdos árbevétel, vagy – a dolgozói közérzet javítása érdekében – „megéri” fizetett szabadnapot biztosítani az egyébként „csapágyasra” hajtott munkavállalóknak?!
  • Az már sejthető, hogy nem mindegyik multinacionális cég fog üzemszünetet tartani 24-én vasárnap, így aztán amelyek a nyitvatartás mellett teszik le a voksot, nos, azok jelentős forgalmat fognak realizálni. Különösen igaz ez a nagyvárosi szuper- és hipermarketekre, mivel a hatályos jogszabály délután 14 óráig engedi az értékesítést. (Törvénymódosítás e területen nem történt.)
  • Ismereteim szerint a legismertebb magyar boltláncok (Coop, CBA, Reál) is hallgatnak. Helyzetük érdekes, mert közülük sokan – üzleti megfontolásból – eddig sem nyitottak ki a hét utolsó napján; ezek a kiskereskedelmi egységek vélhetően a most vasárnapra eső 24-én sem fognak árusítani.
  • Kíváncsian várom az olyan kedvelt – műszaki termékek forgalmazásával foglalkozó – üzletláncok reakcióját, mit az Euronics vagy a Media Markt. Nagy egységekkel rendelkező vállalkozások, és drága termékeket árulnak: egy-egy híradástechnikai eszköz eladása több százezer forint bevételt jelent. 24-én is.

Egy dolog biztos. A bolti kiskereskedelmi ágazatban komoly verseny folyik. Őszintén szurkolok annak, hogy ennek az irgalmatlan konkurenciaharcnak a vásárlók legyenek az igazi nyertesei. De természetesen annak is nagyon örülnék, ha a munkavállalók sem éreznék magukat vesztesnek!

A valós társadalmi és gazdasági párbeszéd hiányával is magyarázható, hogy ilyen ellentmondásos helyzet alakult ki a kiskereskedelemben, holott az üzleti, a vásárlói és a munkavállalói érdekek – ha nem is könnyen, de – összehangolhatók. Ez másoknak, máshol már sikerült. Nekünk is fog.

Dr. Dávid Ferenc

Valódi Hírek