Gyilkosság: Ismert magyar celeb unokaöccse volt a férfi, akit összeszurkálva, holtan találtak egy romházban

Elfogták a gyilkost.

Nagy Melanie unokaöccse volt az a 29 éves férfi, akit összeszurkálva, holtan találtak egy Budapest környéki romházban – írja a Bors.

Nagy Melanie, G. w. M. korábbi felesége

Az életvédelmi nyomozók egy 30 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

A BRFK életvédelmi nyomozói a feltételezett elkövetőt, a 30 éves budapesti férfit emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, de vallomást nem tett. A kihallgatás végén K. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását – írja a police.hu.

Az eltűnt férfi G.w.M. korábbi feleségének, Nagy Melanie-nak az unokatestvére volt, és ő is kétségbeesetten kereste. Most a Bors azt írja, hogy M. György holttestére egy romházban találtak rá.A férfi a luxuskocsijával együtt tűnt el november 29-én. A férfit összeszurkálták, ez okozhatta a halálát.

„Este találták meg. Éjjel szóltak nekünk, hogy megtalálták az én drága fiamat”

– nyilatkozta a Borsnak az elhunyt férfi édesanyja.

Az asszony elmondta, hogy a fiát vélhetőleg a pénzéért és nagy értékű órájáért gyilkolhatta meg a férfi, aki közben rendőrkézre került.

Valódi Hírek