Mit művelnek Pintérék? Fejvesztve menekülne Magyarországról a fiatalok egy része

Mindent elönt a pesszimizmus.

Jelentősen csökkent 2018 óta azoknak a fiataloknak az aránya, akik elégedettek az oktatással – ez derül ki a harmadik negyedéves K&H ifjúsági indexből, amelyet a hvg.hu ismertetett.

A már állásban lévő 19-29 évesek közel kétharmada, 64 százalékuk szerint a magyar oktatási rendszer színvonala nem éri el az európai szintet. Ez határozott romlás: 2018 előtt a dolgozó fiatalok 23 százaléka volt jó véleménnyel az oktatásról, azóta viszont alig több mint 17 százalékuk tartozik ebbe a körbe.

Ennél is beszédesebb, hogy 2023 harmadik negyedévében a már dolgozó fiatalok kicsit több mint 30 százaléka fontolgatta, hogy külföldön vállalna munkát.

A 2012 óta minden negyedévben elkészített felmérés korábbi eredményeiből látható, hogy a külföldi munkavállalást tervezők aránya 2021 közepén ismét visszaugrott 30 százalék fölé – ami 2012-2015 között huzamosabban jellemző volt –, és azóta is ezen a szinten maradt.

A fiatalok 77 százaléka saját állítása szerint beszél valamilyen idegen nyelvet.

A 19 és 25 éves közöttiek 84 százaléka véli úgy, hogy tud valamilyen idegen nyelven, a 26-29 évesnek csak 65 százaléka ilyen magabiztos. Budapesten bőven 80 százalék feletti ez az arány, míg a kisvárosok esetén 67 százalékos.

A nyelvtudás szempontjából 2021 elejétől látható javulás, azóta már stabilan 70 százalék feletti azok aránya, akik beszélnek valamilyen idegen nyelven.

Valódi Hírek