Erről hallgatnak Orbánék: Lesz egy igazán meglepő következménye is a minimálbér-emelésnek

Repkednek a százmilliárdok.

175 milliárd forinttal növelheti a költségvetés bevételét jövőre a minimálbér emelése

– írta meg a Niveus Consulting Group számításai alapján a 24.hu.

A hangulatjavító intézkedésként idén december elsejére előrehozott emelés értelmében a kötelező legkisebb bruttó munkabér 266 ezerre, míg a szakmunkás minimálbér 326 ezerre ugrik.

Az adótanácsadó cég szerint emiatt a minimálbérre jutó teljes munkáltatói költség (a béremeléssel együtt) havi mintegy 40 ezer forinttal (egész pontosan 39 324 forinttal) emelkedik a minimálbér után, míg a garantált bérminimum utáni teljes munkáltatói költség havi 33 448 forinttal nő.

„A KSH legutóbbi becslése szerint Magyarországon legfeljebb 250 ezer főt foglalkoztatnak minimálbéren, illetve maximum 750 ezer fő garantált bérminimumon.

A közterhek növekedésének következtében a teljes költségvetésre gyakorolt hatás a 2024-es évben összesen mintegy 175 milliárd forint körül lehet,

amely az éves GDP közel 0,25 százalékát teszi ki”

– nyilatkozta a portálnak a cég partnere, Bagdi Lajos.

Valódi Hírek