Rendkívüli: Itt a kormány titkos terve, ez alapján forgatják fel az egészségügyet Pintér Sándorék

Egyeztetések nélkül.

Egy belső használatra szánt, 10 évre titkosított munkaanyag áll az egészségügy évek óta zajló átalakítása mögött

– írta meg a 24.hu.

A lap szerint a „munkaanyag” érinti

  • az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetését,
  • a védőnői hálózatot, valamint a közellátásban működő magán MR- és CT-k államosítását,
  • a háziorvosi rendszer átalakítását,
  • az orvosbérek jelentős emelését,
  • valamint a hálapénz eltörlését.

A munkaanyag készítője a Boston Consulting Group (BCG). A nemzetközi tanácsadó céggel 2020 májusában arról szerződött a Belügyminisztérium, hogy elkészít egy átfogó tanulmányt a magyar egészségügy helyzetéről, illetve javaslatokat tesz a rendszer átalakítására.

A K-Monitor korrupcióellenes szervezet bírósági úton, közadatra hivatkozva próbálta a Belügyminisztériumtól kiperelni a dokumentumot. Noha a bíróság elutasította a keresetüket, a per során értékes információkat szereztek meg az egészségügy titkos átalakításáról.

A Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég már több ország egészségügyi átalakításában részt vett. 2018-ban a szlovák egészségügyi reformban segédkeztek, de dolgoztak a dán, az izlandi, a holland, a svéd és a német egészségügyön is.

A Belügyminisztérium 2020-ban 780 ezer euró plusz áfáért kötött szerződést a BCG-vel.

Azt nem tudni, pontosan hányan olvasták és kik ismerhetik ezt a tanulmányt. Korábban a Magyar Orvosi Kamara azt mondta, hozzájuk nem jutott el, és ezt a perben tanúként beidézett Kincses Gyula MOK-elnök meg is megerősítette a bíróságon.

A BCG 2020 augusztusára készült el a tanulmánnyal, amely a teljes egészségügyi ágazat átalakítására vonatkozó javaslatcsomagot is tartalmazza. A dátum figyelemre méltó, ugyanis a szerződés megkötésekor már hazánkban is megjelent a koronavírus.

A tanácsadó cég szerződéshez csatolt, áprilisi keltezésű, Pintér Sándornak címzett ajánlatában azt írták, a járványhelyzet tulajdonképpen lehetőség az egészségügy átalakítására. Egész pontosan így fogalmaznak:

„A Covid-19 (koronavírus) kapcsán kialakult nemzetközi és hazai gazdasági, társadalmi és egészségügyi helyzet csak tovább fokozza a magyar egészségügy lényegi problémáit, még inkább felszínre hozva az alapvető ellentmondásokat, és potenciálisan felgyorsíthatja az egyébként is negatív és fenntarthatatlanság felé mutató folyamatokat. Ezért érdemes nem veszni hagyni a jelenlegi egészségügyi válság teremtette helyzetet, és érdemes lehet azt kihasználni az egészségügyi rendszer újragondolására.”

Az átalakítás azóta is egyeztetések nélkül, a titkosított tanulmány menetrendje szerint zajlik.

A K-Monitor fellebbez a bírósági döntés ellen.

Valódi Hírek