Magyarok is megsérültek az izraeli háborúban: Szijjártó Péter a legrosszabbtól tart

A miniszter retteg a harmadik világháborútól.

Az izraeli háború területén, a Gázai övezetben továbbra is van hét olyan, magyar állampolgárságú személy, aki biztonsági okokból nem tudja elhagyni a területet. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban hétfőn Brüsszelben úgy fogalmazott:

„Velük a kapcsolattartás folyamatos. Sajnos néhány nappal ezelőtt a tartózkodási helyüket találat érte.

Többen könnyebb sérülést szenvedtek, többüknek kórházi ellátásra volt szükségük.

Mára mindannyian elhagyhatták a kórházat, és szervezik jelenleg azt, hogy valahogyan eljuthassanak a rafahi határátkelési pontra”.

A miniszter azt is mondta, hogy az izraeli és az egyiptomi külügyminiszterrel is megállapodott abban, ha ez sikerül, akkor a hét érintett és két palesztin állampolgárságú családtagjuk elhagyhatja az enklávét.

A Hamász öt magyar állampolgárt is túszul ejtett. Ennek kapcsán Szijjártó köszönetét fejezte ki Katarnak, amiért közvetítőként lép fel az elhurcolt emberek minél előbbi kiszabadítása érdekében.

A miniszter szerint a nemzetközi közösségnek rendkívül lényeges feladata a konfliktus eszkalációjának megelőzése, mivel egy államközi háború következményei teljesen megjósolhatatlanok lennének a Közel-Keleten.

„Azt hiszem, senki nem akar most ilyen helyzetet, főleg úgy, hogy közben a világon egyre több helyen ütik fel a fejüket biztonsági kihívások, és minél több van belőlük, annál nagyobb a veszélye annak, hogy adott esetben

egy harmadik világháború közvetlen közelébe is eljuthat a világ”

–figyelmeztetett.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek