Szijjártó váratlan helyen pózolt: Nagyon durván szétszedték a kommentelők

Nem tud jót lépni a magyarok külügyminisztere.

Szijjártó Péter külügyminiszter a születésnapján azzal borzolta a kedélyeket, hogy megmutatta, Dzsudzsák Balázzsal ünnepelte azt. Aztán azzal, hogy bár egyfolytában keletre jár az ország ügyeit intézni, shoppingolni mégis a „hanyatló nyugatra”, Bécsbe megy.

A miniszter vasárnap a Sneakerness fesztiválról jelentkezett be a Millenárisról.

„Ez már az új világ”

– írta a Facebookon a külügyminiszter, vélhetően laza kis hétvégi posztnak szánta. Mutatjuk a képeket:

Az esemény honlapján azt írták:

„Párizs, Amszterdam, Milánó, London és Zürich után 2023. november 11-12-én először kerül megrendezésre Budapesten, a Millenárison a Sneakerness, Európa vezető Sneaker eseménye, színes programokkal teli sneaker és streetwear vására”.

A standard jegy 6500 forintba, a VIP jegy 20 ezer forintba került vasárnap.

A miniszter egyébként nagy sneaker (cipő) rajongó. Nemrég a Balázs Kicks nevű budapesti cipőboltban járt, ahol 75 ezer forintért vett magának lábbelit. Szijjártó azt mondta, a gyerekei miatt lett sneaker fan.

A kommentelőknek volt egy-két keresetlen szavuk a miniszter „lazaságához”. Összeszedtünk néhány kommentet:

(Facebook/Szijjártó Péter)

Valódi Hírek