Be is „bizonyította”.
Schobert Norbit nehéz überelni, de a fitneszguru celeb mindig mutat valami újat. Most éppen azt fejtegette Hajdú Péter youtube-os műsorában (Beköltözve), hogy az 1969-es Holdra szállás meg se történt.
„Gondolj bele! Kilőttek egy rakétát. Megcélozták vele a Holdat, ment föl az űrbe ezerrel. Honnan tudták a csillagászok, hogy a Holdnak mekkora a gravitációs ereje? Nem tudták”
– kezdte Schobert. Erre Hajdú azt mondta, szerinte a Holdra szállás olyasmi, amit nem lehet megkérdőjelezni.
„Persze, ott voltak. És amikor leszálltak, és vették Neil Armstrongot, akkor egy külső kamera már ott volt. Tehát valaki már előtte a Holdra lépett, aki fölvette, mikor kiszállt az űrhajóból.
Meg lobogott a zászló, mikor nincs a Holdnak légköre. Mi lobogtatta? Az űrszél? Vagy a ventilátor? És azóta miért nem volt senki a Holdon?
Én nem hiszek a Holdra szállásban”
– jelentette ki a fitneszguru.
Ezt követően Hajdú levítette az ominózus adást, amit több mint öt évtizeddel ezelőtt közvetítettek a tévékben. Schobert elemezni kezdte azt a felvételt, megkérdőjelezte azt, hogy mindezt például hogyan tudták élőben vetíteni.
„Ez az én teóriám. Logikus, hogy sok mindent nem hiszek el, ami tényként le vannak írva a tankönyvben. De mindenkinek szíve joga, mit hisz el. De nem vagyok laposföldhívő, és azt sem hiszem el, hogy mérgeznek minket”
– mondta.
Nem is értjük, hogy idén miért csak két magyar kapott Nobel-díjat.