Andy Vajna utódja beindult: Olyat mondott Amerikában, amitől rögtön Oscar-díjat kaphat

Vajon komolyan gondolta?

„Egyszer úgy fogalmaztam, hogy különleges DNS-ünk van. Ez a DNS nem a testünkben van, hanem az elménkben. Nem más ez, mint a tudásunk a filmkészítésről. 123 év, azért az valami.”

– ezt a magyar filmügyi biztos, Káel Csaba mondta egy magyar filmiparról rendezett panelbeszélgetésen az American Film Marketen, amelyről a variety.com számolt be.

A beszélgetés apropója a hamarosan mozikba kerülő Szegény párák (Poor Things) című film volt, amelyet Magyarországon forgattak Emma Stone, Mark Ruffalo és Willem Dafoe főszereplésével, és a következő évi díjszezon egyik fő esélyese lehet.

A cikk szerint Budapest napjainkra az Egyesült Királyság mögött a második legnagyobb európai filmes helyszínné vált. Az okok között felsorolták, hogy Magyarországon bőséges a stúdiókapacitás, magasan képzettek a filmes szakemberek, kedvezőek az árak, valamint, hogy 30 százalékos adóvisszatérítés várja az amerikai filmeseket.

Felidézték azt is, hogy az elmúlt években olyan szuperprodukciók forogtak Budapesten, mint a Dűne, a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Fekete özvegy.

Káel Csaba szerint Budapest olyan sokoldalú város, amely kiemelt helyszínné vált a filmkészítők számára, bármire is lenne szükségük, a barikádoktól az amerikai utcák látványán át a Notre Dame-ig, bármit megkaphatnak a filmesek.

Csodálatos helyeink vannak Magyarországon, köztük régi kastélyok, erődök; egy speciális program keretében felújítottunk, helyreállítottunk számos régi kastélyt. Nagyon jó kapcsolatokat ápolunk a városokkal, vezetőikkel és a kisebb településekkel is, nagyon nyitottak arra, hogy helyet adjanak a filmes produkcióknak – szögezte le a kormánybiztos, majd egy kis reklámot biztosított a miniszterelnök vejének, a kastélyokat gyűjtő és hasznosító Tiborcz Istvánnak is.

A filmügyi biztos szerint ez a nyitottság és együttműködés magyarázza, miért számít Magyarország a nemzetközi filmipar első számú célpontjának. Hozzáfűzte: miközben Magyarország felkészülten várja a produkciókat, még mindig van lehetőség a fejlesztésre. Szeretnék például a kreatív oldalt erősíteni, és részt venni a számítógépes képalkotási (CGI) utómunkálatokban is.

(Index nyomán)

Valódi Hírek