Mi történik? Halaszthatatlan közlendője akadt a honvédelemnek szombaton

Ha vasárnap kémleljük az eget, különös dolgot láthatunk.

Folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben – közölte a Honvédelmi Minisztérium szombaton.

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az Adaptive Hussars 23 a drasztikusan romló biztonsági helyzetben lehetőséget teremt a magyar haderő ütőképességének erősítésére, egyúttal megmutatja, hogy Magyarország megbízható tagja a szövetségnek.

A Székesfehérváron felállított NATO-parancsnokság, valamint a Magyarországon települt NATO-harccsoport hazánk kiemelt szerepét bizonyítja a keleti szárny vonatkozásában, védelmi kiadásaink pedig már jóval a vállalt határidő előtt elérték a GDP 2 százalékát – tette hozzá.

A tárca tájékoztatása szerint

a következő napokban elsősorban Újmajorba indulnak katonai konvojok

többek között Tatáról, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről és Kaposvárról, de érkeznek járműoszlopok Pápára, Hajdúhadházra és Tiszaroffra is igénybe véve a fő-, illetve mellékútvonalakat.

Közölték: a forgalomban részt vevők láthatnak tréleren AN-2 Naszádokat, PTSZ úszó szállító járműveket, valamint „saját lábon” közlekedő BTR-80 harcjárműveket is a korábban megszokott katonai személy-, teher-, illetve speciális – logisztikai – gépjárművek mellett.

A katonai járműforgalom leginkább az M0-ás, az M3-as és az M7-es autópályákat, valamint a 7-es és a 8-as főutakat érinti, de

vasárnap a levegőben láthatnak ZLIN repülőgépeket és Airbus helikoptereket is,

amelyek Szolnokról Pápára települnek át – olvasható a közleményben.

Hozzátették: a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja, ugyanakkor kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai technikai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A tárca közleményében megköszönte a lakosság megértését és türelmét.

(MTI)

Valódi Hírek