Már csak ez hiányzott…
A fővárosi Szabadság téren lévő Hazatérés Templomában Fadi Elhusseini palesztin nagykövetet tartott beszédet a vasárnapi istentiszteleten – számolt be róla a Népszava.
A templom református lelkésze, Hegedűs Loránt, korábban is antiszemita megnyilatkozásairól volt ismert, tagja volt még a szélsőjobboldali MIÉP-nek is. A lap információi szerint most létrehozott egy Hazafias Magyarok Szövetsége nevű szervezetet,
amelynek a rövidítése: Hamasz
– nem véletlenül.
A lelkész vasárnapi igehirdetésében is jórészt a zsidóságot és egy meg nem nevezett rabbit ekézte, valamint hazug propagandával vádolta Izraelt.
Az istentiszteleten részt vett Novák Előd is, a Mi Hazánk parlamenti képviselője.
Az elmúlt hetekben mi is beszámoltunk arról, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet brutális vérengzést hajtott végre izraeli civilek ellen, amelynek hatására Izrael bevonult a Gázai övezetbe, ugyanakkor sok országban a terrorszervezet melletti tüntetésekre is sor került.