Most érkezett: Váratlanul elhagyta az országot Novák Katalin, és meg több ezer kilométerig meg sem állt

Sürgős dolga akadt.

A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről és az illegális migrációval szembeni fellépésről is tárgyalt Novák Katalin köztársasági elnök és David Hurley, Ausztrália főkormányzója pénteken Sydneyben.

Az MTI közlése szerint Novák Katalin a találkozó kezdetén megköszönte a főkormányzónak, hogy Ausztrália „második otthont biztosított a magyar embereknek” (?), akik megtarthatták nemzeti identitásukat, nem kellett lemondaniuk hagyományaikról.

Ragaszkodhattak gyökereikhez és ápolhatták magyarságukat, miközben ausztrálokká is váltak – magyarázta a köztársasági elnök.

Kiemelte: a magyar diaszpóra arra is jó példa, hogyan lehet hozzájárulni egy befogadó ország gazdasági fejlődéséhez.

„Nemrég ünnepeltük a Magyarország és Ausztrália közötti diplomáciai kapcsolatok 50. évfordulóját, ez az egyik apropója annak, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Ausztráliába látogatott”

– mondta Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának a találkozó helyszínén.

Hozzátette: amellett, hogy a köztársasági elnök ausztráliai útján a nagyszámú magyar közösséggel találkozik, a két ország közötti kapcsolatok erősítésén is dolgozik. Ennek az egyik legfontosabb eseménye a találkozó Ausztrália főkormányzójával – tudatta.

A megbeszélésen a két ország közötti legfontosabb ügyeket tekintették át, szó esett a gazdasági és felsőoktatási kapcsolatok fejlesztéséről, a családpolitikáról, valamint az illegális migrációval szembeni fellépésről, amelyben nagyon hasonló a két ország álláspontja – ismertette.

A magyar-ausztrál kapcsolatokon túl az ukrán, valamint az izraeli helyzet is témái voltak a megbeszélésnek.

A köztársasági elnök pénteken megbeszélést folytatott Margaret Beazley új-dél-walesi kormányzóval is, korábban pedig olyan gazdasági szereplőkkel tárgyalt, mint Gina Rinehart, Ausztrália legsikeresebb üzletasszonya, vagy Nick Greiner üzletember-politikus, Új-Dél-Wales magyar származású korábbi miniszterelnöke.

Valódi Hírek