Meghalt Budapest egykori főpolgármester-helyettese

Meghatározója része volt a fővárosi politikának.

Meghalt Vajda Pál, aki 1994 és 2006 között Budapest főpolgármester-helyettese volt – közölte pénteken a gyászhírt az MSZP.

Vajda Pál 74 éves volt. Fotó: MSZP

A 74 éves korában elhunyt szocialista politikus 1949-ben Újpesten született munkáscsaládban, maga is villanyszerelő szakmát tanult és a MAHART Hajójavítónál villanyszerelőként helyezkedett el.

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát 1981-ben. 1990-ben az MSZP Újpesti Szervezetének alapító elnöke és a szocialista párt jelöltjeként önkormányzati képviselő lett.

A képviselő-testület a városgazdálkodási bizottság elnökének, majd 1992-ben gazdasági alpolgármesternek választotta meg. 1994 decemberében a szocialista párt fővárosi listáján szerzett mandátumot és lett fővárosi képviselő. 1994-től főpolgármester-helyettesként a főváros városüzemeltetési, vagyongazdálkodási, környezetvédelmi és lakásügyi szakterületét irányította.

Tagja volt a Gazdálkodási Tudományos Társaság elnökségének és részt vett a Közlekedéstudományi Egyesület munkájában.

Valódi Hírek