Iszákosan telnek az ünnepek? Zacher Gábor megszólalt az alkoholmegvonásról

Elindult a 30 napos szeszesital-mentes kihívás.

– Akkor szerdán találkozunk, koccintunk rá.

– Ha nem haragszol meg, akkor én kihagyom az alkoholt.

Hogy mi? Fogalmazódott meg bennem a kérdés, amikor a legjobb barátommal éppen arról beszéltünk telefonon, hogy megünnepeljük az előléptetését. Aztán rádöbbentem: november 1-je lesz, azaz

elkezdődik a száraz november.

Nem nevezném magam iszákosnak, de valljuk be, néha jó kiengedni a gőzt, és a pohár fenekére nézni. Természetesen (mindig) mértékkel.

***

De mi a száraz november? A fogalom azt jelenti, hogy 30 napon keresztül egyetlen korty alkoholt sem szabad inni. A kihívást 2016-ban indította a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány. Például azért, hogy az egy hónap alatt kicsit átértékeljük a mértékletesség fogalmát, megregulázzuk a vágyainkat, és testileg, lelkileg is megújuljunk.

Egy ilyen folyamat segített Péternek, amikor sokéves konstans alkoholfogyasztás után tavalyelőtt úgy döntött, hogy véghez viszi az alkoholmentes novembert. A 32 éves férfinek meggyűlt a baja az itallal. Ha valaki, ő tudja, milyen a függőség. Volt olyan, hogy a kávéját is ginnel itta. Azt mondta, a száraz novembernek köszönheti, hogy leszokott az alkoholról.

„Két éve nagyon rottyon voltam. Talán életem legsz*rabb időszaka volt. Elhagyott a barátnőm, nem volt pénzem. Minden összejött. Akkor eldöntöttem, hogy nem csinálhatom tovább, nem menekülhetek az alkoholba. Belevágtam a kihívásba. Nehéz volt, de azután az egy hónap után valami átkattant bennem”

– mondta a Nyugati Fénynek.

Itthon sajnos rengetegen küzdenek alkoholproblémákkal. Az egyes országok alkoholfogyasztásáról idén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy listát is összeállított. Magyarország „előkelő” helyen végzett: rangelső lett. Kiderült ugyanis, hogy a magyar lakosság több mint harmadát érinti az alkoholfüggőség,

vagyis legalább hárommillió olyan ember van, aki rendszeresen iszik szeszes italt.

Zacher Gábor éppen emiatt mondja azt, hogy bár jó kezdeményezés a száraz november, mégsem ajánlja, hogy abba feltétlenül belevágjanak az érintettek. Szerinte kifejezetten veszélyes lehet az alkoholbetegek számára az egy hónapos italmegvonás.

„Azért nem jó nekik, mert jó eséllyel már délután este, de legkésőbb éjszaka már izzadni fognak. Elvonási tüneteik lesznek, kórházba is kerülhetnek a súlyos delírium tremens (súlyos alkoholmegvonásos tünetegyüttes) miatt. Amibe olyan öt-hat százalékuk bele is hal, úgyhogy nekik eszükbe ne jusson!”

– fogalmazott lapunknak a toxikológus.

Kiemelte, hogy a kihívás inkább a szociális ivóknak szól, akik tulajdonképpen saját magukat tesztelhetik ezzel. Egyébként szerinte az egy hónapos absztinencia (alkoholmegvonás – a szerk.) után jön a mikulás, karácsony és az évzáró partik, amik elsősorban nem a buborékos üdítőitalokról fognak szólni, hanem jó eséllyel az alkoholról.

Szép a száraz november kifejezés, de utána jön a nedves december

– mondta Zacher, aki ugyanakkor hozzátette, számos jó hatása van annak, ha nem iszik alkoholt az ember.

Való igaz, hogy az emberi szervezet is meghálálja, ha huzamosabb ideig nem fogyasztunk szeszes italt. Kísérletek alapján egy hónap után számos pozitív változás tapasztalható: jobb alvás, súlycsökkenés, májregeneráció, növekszik az energiaszint, javul a bőr állapota és a mentális egészség, és nem utolsó sorban, több pénz marad a bukszában.

Ha valaki belevág, számítani kell a nehézségekre is. Ha például születésnap lesz a novemberi időszakban, a főnök megdorgál, vagy éppen rossz napod van, nagyobb eséllyel esel kísértésbe, tehát magas a belebukási faktor. Ebben az időszakban érdemes olyan társaságban lenni, amelynek nem az alkohol a mozgatórugója.

Vannak már kifejezetten erre a célra létrehozott Facebook-csoportok is, ahol meg lehet beszélni, ha gond adódik a kísérlet betartásával.

A száraz november tehát nem kötelező, illetve nem feltétlenül ajánlják a szakemberek mindenkinek. De ha valaki belevág, számos pozitív tapasztalattal gyarapodhat, a szervezete ugyanis meg fogja hálálni az alkoholmegvonást.

***

A cikk írója is száraz novembert tart. Egy hónap múlva beszámol majd a tapasztalatairól.

Valódi Hírek