Vélemény.
„Szerencsére Brüsszel nem Moszkva”
– fogalmazott a Fidesz miniszterelnöke az október 23-i állami megemlékezésen, gondosan kiválogatott, zárt körben tartott közönsége előtt.
Orbán nem először „brüsszelezik” és „moszkvázik” ugyanabban a mondatban, legutóbb három éve mondta azt, hogy „már nem sok hiányzik hozzá”, hogy Brüsszel Moszkva legyen. Most egészen pontosan úgy fogalmazott:
„Előfordul, hogy a történelem ismétli önmagát, de szerencse, hogy ami elsőre tragédia volt, az másodszor már komédia. Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia. És ha Moszkva fütyült, akkor úgy kellett táncolni, de ha Brüsszel fütyül, akkor mi nem táncolunk, ha nem akarunk.”
Azt keveseknek kell elmagyarázni, hogy Orbán szövege milyen mélységesen hazug, félrevezető és nevetséges, ráadásul szinte bizonyos vagyok benne, hogy ő sem gondolja igaznak ennek az idézetnek egyetlen sorát sem. Egyszerűen arról van szó, hogy egyben és harcias kedvben kell tartania a sajátjait ahhoz, hogy a támogatottsága megmaradjon. Ha Orbán tényleg komolyan gondolja az Európa elleni hergelést, akkor bizonyosan megbomlott valami a fejében.
A „Brüsszel nem Moszkva” fordulat valóban nem először kerül elő a fideszes szövegkönyvekben, azt azonban kevesen tudják már, hogy legelőször még ellenzéki pozícióból, a Fidesz utolsó hivatalos, írásos választási programjában írták le.
A jelenlegi Fidesz-narratívával gyökeresen szembenálló – és ezért végtelen mennyiségű idézettel szolgáló – programot még a 2009-es EP-választásra írták „Igen, Magyarország többre képes!” címmel és olyan kiváló konzervatív gondolkodók jegyzik, mint például Martonyi János, aki nyilvánvalóan nem véletlenül nincs azóta a Fidesz putyinista külpolitikájának első vonalában.
A hivatkozott programban konkrétan egy komplett bekezdés szól arról, hogy Brüsszel miért „nem Moszkva”, a mostani kormányzati retorikához képest viszont még egészen más megközelítéssel. Többek között ilyen mondatok olvashatóak benne, mint például: „Brüsszel nem Moszkva. A felismeréshez, hogy az uniós tagság csak lehetőség, nem önmagában főnyeremény, az is hozzátartozik, hogy a magyar kormány végre megértse:
nem lehet mindig Brüsszelre mutogatni; az Unió mi magunk vagyunk.
Az uniós intézmények döntései nem külső diktátumok, hanem azokban mi is részt veszünk. Így az a feladatunk, hogy a közösségi döntéseket a magunk érdekei mentén formáljuk. Eközben nem szabad csak a következő percekre összpontosítanunk; az a felelősségünk, hogy hosszú távra teremtsünk egy élhető világot.
Mindezért a Fidesz felelős, összehangolt, szakmai alapú fellépést szorgalmaz az uniós intézményekben, a lehető legszélesebb nemzeti konszenzus alapján.” De ugyanebben a fejezetben olvasható a következő részlet is:
„Az Uniós tagság egyszerre oltalom és lehetőség a számunkra. Oltalom kifelé, mert a mind kockázatosabb nemzetközi környezetben védelmet nyújt a globalizáció káros következményeivel szemben, s egyfajta válságkezelő mechanizmusként is felfogható nemzetközi konfliktusok és krízisek idején (beleértve a gazdasági, pénzügyi válságokat, a kül- és biztonságpolitikai fenyegetettséget, valamint a globális problémákat az éghajlatváltozástól és a demográfiai helyzettől az energiabiztonságig).
Ezekkel a gondokkal a tagállamok csak közös fellépés esetén tudnak megbirkózni, egyenként kiszolgáltatottak. A pénzügyi válság egyértelművé tette az euró, az eurózónához tartozás előnyeit is.
Míg az eurózóna tagjait védték bizonyos eszközök és intézkedések, ugyanez az övezeten kívül lévő uniós tagokra nem terjedt ki (…)
Az uniós tagság oltalom befelé is, mert sajnos a magyar demokráciának, jelenlegi állapotában, óriási szüksége van a kontrollra, arra, hogy akár számon is lehessen rajta kérni a demokratikus normák követését.”
Most, amikor a Fidesz folyamatosan arról beszél, hogy az Európai Unióban „magyarellenes összeesküvés” zajlik és kettős mércét alkalmazva próbálják megrendszabályozni az egyébként szerintük ártatlan és a jogállamiság valódi bajnokának számító NER-kormányzást, meglehetősen sajátosan hangzanak azok a mondatok, amelyek szintén ebben a programban szerepelnek.
Eszerint:
„Az Európai Uniónak jelenleg a gyengeségei közé tartozik, hogy nehezen tud a saját maga által vallott értékeknek és elveknek érvényt szerezni. A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni.
Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Az uniónak rendelkeznie kell emberi és kisebbségi jogi védelmi rendszerrel.
Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.”
És álljon itt akkor még egy idézet ugyanebből a fideszes programból, amelyet Orbán Viktor a brüsszelező és moszkvázó „ünnepi” beszédében most valahogy elfelejtett felidézni.
A manapság Putyin kegyét kereső Fidesz néhány évvel ezelőtt vállalásai között azt írta:
„Ha Európa engedi, hogy a szomszédságában szuverén államok essenek leplezetlen birodalmi önkény áldozatává, akkor azzal saját biztonságát is veszélyezteti.
Az Európai Unió csak egységesen tud hatékonyan fellépni a terjeszkedési ambícióit újra nyíltan hirdető Oroszországgal szemben, és csak egységesen tudja nemzetközi szerepét a multipoláris világban megerősíteni, így garantálva polgárai biztonságát.
Valljuk, hogy Európa és Amerika számos területen egymásra van utalva, ennek következtében pedig Európa számára kiemelkedő jelentősége van a transzatlanti partnerség megújításának.”
Brüsszel valóban nem Moszkva. Orbán Viktor pedig bár valóban egy kivételes politikus, de nem valódi államférfi. Egy igazi államférfi ugyanis saját nemzete javára fordítja a tehetségét, nem pedig annak túszul ejtésére és kirablására. Nagy különbség.
