Kemény üzenetet fogalmazott meg a szakszervezet a kormány meglepő döntése után

Elárulták a véleményüket az intézkedésről.

Ahogy korábban írtuk, a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium ígérete szerint nem lesz olyan energiafelhasználást korlátozó intézkedés az állami fenntartású intézményekben, mint tavaly.

Bár a tárca ígéretet tett,

egyes intézmények mégis kaptak konkrét leírást a betartandó szabályokról.

A Szegedi Szakképzési Centrum az irányítása alá tartozó iskoláknak például kiküldte, hogy továbbra is szükség van szigorú energiatakarékossági intézkedésekre, így a használaton kívüli helyiségek fogyasztóinak lekapcsolására, rövid, de intenzív szellőztetésekre, valamint a használt helyiségek hőmérsékletének maximum 20 fokon tartására a fűtési szezonban.

Az Energiaügyi Minisztérium pár napja közölte, hogy a tavalyi kormányrendelet, miszerint a kormányzati és egyéb költségvetési szervek, intézmények helyiségei legfeljebb 18 fokig fűthetők fel, jelenleg már nem indokolt – emlékeztetett az atv.hu szombaton.

A döntés kapcsán megszólalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője így nyilatkozott a híradónak történtekről.

„Ezt a rendelkezést, hogy eltörölték a hőmérséklet csökkentésére vonatkozó rendeletet, a PDSZ mindenképpen üdvözli. Sőt, tavaly sem tartottuk indokoltnak, mert úgy gondoljuk, hogy

nincs olyan veszélyhelyzet, ahol a gyerekeken kellene spórolni”.

A tárca döntése után a fűtési szezonban az általános munkavédelmi szabályok lesznek érvényben: télen a szellemi munkát végzők esetében minimum 20-22 fokig kell felkúsznia a hőmérő higanyszálának, könnyű fizikai munkát végzőknél pedig legalább 18-20 fokot kell biztosítani.

Valódi Hírek