Mi lesz ebből? Súlyos nemzetközi kritikát kapott a kormánykedvenc cég

Ezt nem nézik jó szemmel.

Az amerikai kormány

aggasztónak tartja

a 4iG és a Huawei közös, egy héttel ezelőtti szándéknyilatkozatát, amely szerint a cégek együttműködhetnek a mobil- és a vezetékes kommunikáció fejlesztésében, sőt közös adatközpont-, felhő-, valamint informatikai infrastruktúrával kapcsolatos szolgáltatásokat nyújthatnak – részletezte a g7.hu pénteken.

A VSquare hírlevele szerint az USA kormányának képviselői az ügyben már meg is keresték a 4iG vezetőjét, Jászai Gellértet.

Utóbbi szerint azonban az Egyesült Államok egyszerűen nem akarja, hogy egy nagy távközlési cég Huawei-technológiával terjeszkedjen Európa közepén.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kínai céget az iráni embargó megsértése miatt nem szívesen látják a nyugati országok. A Huawei ugyanis rossz időben amerikai informatikai eszközöket értékesített a közel-keleti ország legnagyobb mobilszolgáltatójának.

A kínai államhoz való kötődés miatt több nyugati ország nemzetbiztonsági kockázatot lát a cég terjeszkedésében – bár az olyan vádakat, mint a kémkedés, a Huawei bíróságon támadta meg és visszautasította.

Mindenesetre Orbán Viktor egyik kedvenc cége igyekszik fokozni a jelenlétét az országon kívül is, így például akár az 5G-hálózat fejlesztésére is kiterjedő partnerséget kötött a montenegrói kormánnyal – emlékeztetett a portál.

Kapcsolódó cikk:

Döbbenetes részletek derültek ki Orbán egyik korábbi titkos találkozójáról

 

Valódi Hírek