Itt a “nagy” bejelentés: Kiderült, miért csődítették össze Gulyásék szerda estére az újságírókat (+videó)

Mindenki erre várt.

Szerda délután megtartották a kormányinfót, amelyen Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra mellett Csák János kulturális és innovációs miniszter is jelen volt.

Csák János családpolitikával kapcsolatos bejelentéseket tett. Elmondta, 233 család vette igénybe az otthonteremtési támogatást, amelyre 456 milliárdot fordítottak. Közölte, „megcsappant (?) a városi csokra irányuló kereslet” a gazdasági nehézségek miatt. A falusi csok szerinte marad, viszont az 5000 fő feletti településeket új konstrukciót vezetnek be. A hitel a gyerekszám függvényében 1530, illetve 50 millió forint értékben lesz igényelhető. A futamidő 10-től 25 évig terjedhet.

Azt mondta, azt szeretnék, hogy minden kívánt gyerek megszülessen. A kedvezményes kamatozású hitelt telekvásárlásra nem lehet felvenni – rögzítette, hozzátéve, a határokat az infláció függvényében húzták meg. Az 5000 fő alatti települések esetében nincsen értékhatár. Az első évben nem kell törleszteni, elég csak a kamatot fizetni, amennyiben megszületik az első gyermek.

Gulyás Gergely elmondta: az általános biztonsági helyzetet is áttekintették az izraeli konfliktussal összefüggésben. A miniszter közölte:

elítélik az Izraelt ért terrortámadást, és elismerik az ország önvédelemhez való jogát.

Hangsúlyozta: a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a háború eszkalációja elkerülhető legyen. A terrorizmus elleni szimpátiatüntetéseket Magyarországon betiltották – tette hozzá.

Az Izraelben rekedt magyarokról elmondta: 455 magyar állampolgárt hoztak haza az országból, de

továbbra is 15 magyar tartózkodik a Gázai övezetben.

Az EU-s csúcstalálkozóról elmondta: ők azt látják, hogy egy olyan költségvetési módosító javaslat került az Európai Bizottság asztalára, amelyet nem tudnak elfogadni.

„Sajnálatos módon Magyarország ezekhez nem tud hozzájárulni”

– mondta.

Közölte:

az Ukrajna megsegítésével kapcsolatos támogatásokat sem tudják elfogadni.

Arra számítanak, hogy ebben a kérdéskörben Brüsszelben semmilyen konszenzus nem jön majd létre – jelentette ki.

Csák János kérdésre válaszolva közölte:

egyedülállók nem igényelhetik a családtámogatást. Ha a két vállalt gyerek nem születik meg, a hitelt akkor is vissza kell fizetni.

Gulyás Gergely Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban azt közölte: álláspontjuk változatlan, azt mondta, a svédek gondolják át, hogy viselkedtek, és miért sértegették Magyarországot. Ennek tükrében kijelenthető: Az Orbán-kormány továbbra sem támogatja az ország NATO-tagságát.

Videó:

(Magyarország Kormánya/Facebook)

Valódi Hírek