Döbbenetes számok érkeztek a magyarokról: Megindult a lejtőn a lakosság

Egyre reménytelenebb a helyzet.

Havi 250 ezer forintra van ahhoz szükség, hogy valaki szűkösen meg tudjon élni

a magyarok szerint – derült ki az Egyensúly Intézet „szubjektív szegénységi trendeket” vizsgáló szeptemberi felméréséből.

Ahhoz, hogy valaki átlagosnak tartott színvonalon tudjon élni, a megkérdezettek szerint havi nettó

400 ezer forint bevételre van szükség, a gondtalan élethez pedig minimum 600 ezer forintra.

Nyár elején a kutatás szerint még csak 350 ezer, illetve 500 ezer forintra volt szükség az átlagos és a gondtalan életvitelhez, így a magas infláció jelentősen érezteti a hatását ezen a téren is.

Egyre pesszimistábbak is a magyarok: júniusban még 15%-a a megkérdezetteknek gondolta csak azt, hogy csökkenni fog a bevétele, szeptemberben már 21% volt az ő arányuk. 63% számol azzal, hogy változatlan életszínvonalon tud a közeljövőben is majd élni.

Az emberek

28%-a nem tudna megoldani egy hirtelen jött 100 ezer forintos kiadást.

41% pedig ugyan meg tudná oldani, de gondot jelentene neki. Csupán a lakosság 27%-a lenne képes gond nélkül fedezni ezt az összegű nem várt költséget.

A válaszadók

25%-a számít arra, hogy előfordulhat majd, hogy nem tudja majd fizetni a fűtésszámláját,

9% pedig valószínűsíti, hogy egyáltalán nem lesz rá képes.

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok

46%-a 250 ezer forintnál alacsonyabb jövedelemből kénytelen megélni,

37%-a pedig 250 ezer és 400 ezer forint közti nettó jövedelemmel rendelkezik.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek