A DK Pintér Sándor meghallgatását kezdeményezi a kórházakban tomboló higiéniai válság miatt

Áldatlan állapotok vannak több kórházban.

Rendkívüli ülést hívott össze október 17-re, és kezdeményezte Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatását az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában a Demokratikus Koalíció a magyar kórházak kritikussá vált higiéniai állapota miatt – hívta fel a figyelmet lapunkhoz eljuttatott közleményében Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője.

Legutóbb a Szent Margit Kórházból jelentettek ágyipoloska-fertőzést, sőt patkányt észleltek a Szent János Kórház szülészeti osztályán.

A Demokratikus Koalíció szerint az állami egészségügy higiéniai válsága már a betegek egészségét, sőt életét veszélyeztető kórházi fertőzések tömeges elterjedésével fenyeget.

Az Orbán-kormány még az alapvető tisztasági intézkedésekre sem ad elég pénzt

az állami kórházaknak, így a súlyos kormányzati megszorítások miatt sok helyen már nincs pénz WC-papírra, tisztítószerekre, szakszerű takarításra és rendszeres rovar- és patkányirtásra sem – írta a párt közleményében.

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány azonban szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után, hogy a milliárdos elitnek épülő magánkórházak helyett erős állami egészségügy és tiszta kórházak működjenek hazánkban – zárta Varga Zoltán a közleményét.

Valódi Hírek