Izraeli háború: Aggódik a szakértő, szerinte az európaiak sincsenek biztonságban (+videó)

Nagyobb baj is lehet.

Mint ismert, szombat hajnalban a Hamász palesztin terrorszervezet megtámadta Izraelt. Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő – aki katonai attasé is volt Izraelben – hosszú interjúban beszélt az Inforádiónak a háború lehetséges következményeiről.

A szakértő szerint fontos azt látnunk, hogy Irán áll a támadások mögött. A perzsa ország iszlamista elitje számára

„nyilvánvaló, hogy egy cél van, megsemmisíteni Izraelt, ez az alap, innen indulunk”

– mondta.

A Hamász támadását nemcsak támogatta Irán, hanem egyenesen az iráni Forradalmi Gárda nevezetű állami katonai szervezet szervezte azt meg, fegyverekkel is ők látják el a palesztin terrorszervezetet. Emellett az arab világ több országa is inkább a palesztinokat támogatja – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Azt lehet hallani, Magyarország is egyértelműen kiállt amellett, hogy a terrorizmust elítéljük és teljesen jogos Izrael önvédelme. Én úgy látom, hogy a világ jelentős része Izraelt támogatja. Az, hogy hogyan, milyen módon, az az adott országtól függ”

– tette hozzá a szakértő.

Kis-Benedek szerint arra érdemes számítani, hogy a következő napokban az izraeli hadsereg megpróbál bevonulni a Gázai övezetbe, ahonnan a támadások is érkeztek.

„Ahogy a Bibi (Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök – a szerk.) mondta, háztól házig tisztogatás és többségükben azokat az embereket, akik a szélsőséges szervezethez tartoznak, fogságba helyezik vagy megölik. Inkább az utóbbi változat mellett vannak. Akik ellenállnak, azokat lelövik azonnal”

– fogalmazott.

Azt is hozzátette, hogy a palesztinoknak is „pontosan ez a céljuk”, mert a világ legsűrűbben lagott területe a Gázai övezet, ott pedig a rengeteg elrabolt izraeli civilt élő pajzsként tudják használni.

Kis-Benedek azt is kiemelte, hogy számítani kell Európában is az itteni palesztin szélsőségesek támadásaira, különösen zsidó célpontok ellen.

A Kis-Benedek Józseffel készült teljes interjút itt tudod megnézni:

Valódi Hírek