Forrón indult az ősz: Negatív rekordot döntött a Fidesz támogatottsága (+ábra)

A választások óta a legrosszabb eredményét érte el szeptemberben a Fidesz.

Ismét jelentősen csökkent a Fidesz népszerűsége, ugyanakkor ezzel párhuzamosan több ellenzéki párt is vesztett szavazókat. Egyre több az olyan választó, akik nem találnak maguknak pártot, a bizonytalanok aránya jelenleg egyéves csúcson áll – derült ki a Republikon Intézet szeptemberi pártpreferencia-kutatásából, amelyet elsőként a Telex ismertetett.

A friss kutatásból kiderült, szeptemberben is

tovább folytatódott a Fidesz népszerűségvesztése,

1 százalékpontot veszített a kormánypárt augusztushoz képest, és immáron mindössze 29 százalékon áll, a pártválasztók körében pedig 42 százalékos a támogatottságuk.

Ez azt jelenti, hogy

a Fidesz a tavalyi parlamenti választások óta a legrosszabb eredményét produkálta

a Republikon legutóbbi felmérésében. Ez az adat jól illeszkedik az elmúlt hónapok tendenciájába: tavaly október óta már a teljes népesség és a pártválasztók körében is 6-6 százalékpontot veszített a Fidesz–KDNP.

Ugyanakkor a Fidesz népszerűségének csökkenéséből az ellenzéki pártok nem tudtak profitálni. A Republikon kutatása szerint

leginkább a bizonytalanok aránya nőtt szeptemberben.

Jelenleg háromból egy választónak (32 százalék) nincs pártja, vagyis

ma többen vannak a bizonytalanok, mint ahányan a Fideszre szavaznának

– derült ki a kutatásból.

A legerősebb ellenzéki párt továbbra is a DK, amelynek a teljes népesség körében12 százalékos a támogatottsága. A Mi Hazánk Mozgalom szeptemberben megelőzte a Momentumot, a Republikon kutatása szerint a teljes népesség körében 7, a pártválasztók között pedig 10 százalékon állnak. A párt a tízszázalékos plafont az elmúlt egy évben nem tudta megugrani, de két hónapja tartja ezt a szintet.

A Momentum hiába tűzött napirendre megélhetési kérdéseket, Donáth Anna pártja továbbra sem tud felzárkózni a DK-hoz, sőt, népszerűségük szeptemberben a teljes népesség körében egy (6 százalék), a pártválasztók körében pedig 2 százalékponttal 8 százalékra esett augusztushoz képest.

Érdekesség, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szeptemberben utolérte a Momentumot. A viccpárt támogatottsága hónapok óta nő, ez a tendencia pedig folytatódott szeptemberben is: a teljes népesség körében és a biztos pártválasztók között is 1-1 százalékponttal erősödtek, így 6 és 8 százalékos a támogatottságuk. A Republikon elemzése szerint a Kutyapárt volt az elmúlt egy év legnagyobb nyertese, tavaly októberben ugyanis még csak két százalékon állt Kovács Gergőék pártja.

Az MSZP az augusztusi mélypont (4 százalék) után ismét átlépte a parlamenti küszöböt a pártválasztók körében az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a teljes népességben pedig változatlanul 3 százalékon állnak.

A Jobbik, az LMP és a Párbeszéd továbbra sem jutna be a parlamentbe,

és a jövő júniusi EP-választáson sem számíthatnak sok jóra a friss adatok alapján. A Jobbik támogatottsága több hónapos stagnálás után 1-1 százalékponttal esett vissza a teljes népesség és a pártválasztók körében is.

Valódi Hírek