Dobrev Klára elárulta, milyen Magyarországot szeretne teremteni a kormányváltás után

Szerdától bárki megnézheti.

Magyarországon a lakosság egy százalékának kezében van a nemzeti vagyon egyharmada – hívta fel a figyelmet Dobrev Klára a Népszaván megjelent friss írásában.

Az árnyék-miniszterelnök kiemelte: miközben hazánkban az átlagjövedelem 400 ezer forintra sem rúg, addig például Mészáros Lőrinc és családja – az orbáni infláció ellenére – körülbelül 16 milliárd forintnyi osztalékot vehetett ki az állami megrendelésekkel bővelkedő cégeiből a tavalyi év után.

Az Orbán-kormány politikáját a nagy multik, a kormányfő legfontosabb tanácsadói, vagyis

a leggazdagabb magyarok érdekei határozzák meg

– mutatott rá Dobrev Klára, majd hozzátette: a miniszterelnök ugyanakkor a szakszervezetek vezetőinek véleményére egyáltalán nem kíváncsi.

Emellett a kormány előszeretettel foglalkoztat vendégmunkásokat, a magyar dolgozók fizetésén pedig nem akarnak emelni. Eközben a leggazdagabb multik fizetik a legkevesebb adót – részletezte a helyzetet.

Mint írta: a világon harc dúl a demokratikus államok és az egyre nagyobb gazdasági befolyással rendelkező globális multik között. Utóbbiak pénzüket és kapcsolataikat felhasználva próbálják a nekik kedvező szabályokat kiharcolni.

Megjegyezte: az emberek joggal érzik, hogy a demokrácia működésében a szavazatuk egyre kevesebbet számít, így elfordulnak a korábbi úgynevezett középpártoktól, a bal- és jobbközép pártjaitól, a liberálisoktól, a zöldektől.

A lakosság csalódására válaszul újsütetű mérgező populisták, mint Orbán Viktor azt hirdeti, hogy a körülöttük lévő világ az ellenség – mutatott rá Dobrev. Mint kifejtette: a magyar miniszterelnök is azzal próbálja manipulálni az embereket, hogy például Brüsszel az életükre tör, így védekezni kell ellene.

Putyinnal üzletel, miközben próbálja elhitetni, hogy erkölcsi fölényével csak ő alkalmas a nemzet vezetésére, mindenki más idegenek kiszolgálója. Azonban egyértelmű, hogy az Orbán-kormány a multinacionális cégek kiszolgálását a gazdaságpolitikai céljai középpontjába állította – fogalmazott a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Ez a populista válasz azonban fokozza a problémákat – hangsúlyozta, majd kifejtette: az ilyen hatalmat úgy próbálják megőrizni, hogy megmérgezik a közösségeket, egymással szembefordítják a társadalmi csoportokat.

Dobrev kiemelte: nincs a világon olyan populista politikus, aki győzelme után teljesíteni tudta volna az elvárásokat – példaként említette Donald Trump volt amerikai elnököt, valamint rámutatott, hogy Orbán kormányzása alatt a szétvert állam helyére a „nagy semmi” épült fel.

„Nekünk, európai szociáldemokratáknak más ajánlatunk van Magyarország számára!”

– fogalmazott a politikus.

Mint írta: az emberek államát kell létrehozni, ahol az üzleti és politikai hatalmasok nem állhatnak a fontossági lista elején. Minden ember ugyanannyit ér, korától, hivatásától, hitétől függetlenül – szögezte le Dobrev Klára.

Kijelentette: az adóért a lakosság joggal vár el tisztességes iskolákat, kórházakat, az államnak pedig kötelessége magas színvonalú szolgáltatást biztosítani minden állampolgárnak. Ugyanakkor az állam feladata az egyenlőtlenségek mérséklése, a kiszolgáltatott helyzetben lévők iránt pedig még nagyobb a felelősség vállalása.

Emellett hangsúlyozta: több terhet kell viselniük a nagyvállalatoknak és a tőkének, és kevesebbet az embereknek.

„Elvárjuk, hogy fizessek többet a milliárdosok, mint azok, akik máról holnapra élnek”

– fogalmazott.

Meglátása szerint a szabad emberi lét egyik feltétele a tisztességes jövedelem. Hozzáfűzte: az alapvető megélhetést biztosító jövedelem nem lehet jövedelemadó tárgya.

A zöld átállással kapcsolatban megjegyezte: ennek is igazságosnak kell lennie, terheit pedig elsősorban azoknak kell viselniük, akik hasznot húznak a klímaváltozást előidéző gazdaságból.

Továbbá Dobrev kiemelte: fontos az oktatás megújítása ebben az egyre gyorsabb ütemben változó világban. Mint írta, ez nem csupán a versenyképesség miatt kiemelt feladat, hiszen az emberek a mindennapokban is elbizonytalanodhatnak, ha úgy érzik, nem tudnak lépést tartani a változásokkal.

Emellett kiemelte a demokrácia demokratizálásának fontosságát is. Meglátása szerint lehetővé kell tenni, hogy az embereknek sokkal erősebb beleszólásuk legyen az életüket meghatározó döntésekbe.

Magyarország alapvető érdeke, hogy újra az európai népek közösségében találja meg a helyét – fogalmazott az EP-képviselő.

„Csak közösen teremthetünk egy jobb és élhető világot.

És hogyan lesz ebből valóság? Győzelemmel, majd kormányzással. Egy gyökeresen más szemléletű, becsületes és hozzáértő kormányzással. A jobb, biztonságosabb, szabadabb élethez sok dolgot másként kell csinálnunk, mint az elmúlt évtizedekben.

A Demokratikus Koalíció elnöksége és az Árnyékkormány egy erre vonatkozó ajánlatot nyújt Magyarországnak: www.szocialdemokrataajanlat.hu

– írta Dobrev Klára, majd hozzátette: az árnyékkormány a következő hónapokban szakpolitikákra lebontva részletesen fogja bemutatni, hogy mivel és hogyan készülnek egy igazságos és sikeres Magyarország felépítésére.

Valódi Hírek