Váratlan fordulatot vett a nyomozás – fideszes politikusokig érnek a szálak a Magyar Pünkösdi Egyház elleni nyomozásban

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt folyik eljárás.

Újabb szintet lépett a Magyar Pünkösdi Egyház intézményei ellen zajló eljárás azzal, hogy a bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás bűntettében folyó nyomozás a károkozás mértékét az eddigi 8 milliárd forintról 15 milliárd fölé helyezte – írta a Magyar Narancs a Békés Vármegyei Főügyészség kérdéseikre megküldött válaszai alapján.

„Az eddigi gyanúsítások során közölt bűncselekményekkel okozott vagyoni hátrány összege

meghaladja a 15 milliárd forintot”

– közölte Havrán Ákos főügyészhelyettes.

Emlékeztettek, a nyomozóhatóság öt évvel korábban, 2018-ban kiterjedt kapcsolati hálót állított össze, amely a bűnszervezet felépítését szemlélteti. Az ágrajz arra utal, hogy az ügyben elrendelt nyomozás kiterjedt és átfogó.

Megnevezték az ügy középpontjában lévő Közösségi Missziót (KM), az MPE legnagyobb, békéscsabai központú intézményét csakúgy, mint az MPE egyháztanácsát, elnökségét, a belső egyházi személyként nyilvántartott Benefícium Központot, a Segítő Szolgálatot, az Adventumot, a Pro Benét, az Aequitast, a Talentumot, az MPE Diakonosz Támogató és Szolgáltató Központot, az Agapé Szolgálatot, a Humán Szolgáltató Központot, az Élim Missziót és a Jószolgálati Központot, valamint a köztük lévő kapcsolatok szövevényes rendszerét is feltérképezték.

Hozzátették: megtalálható továbbá a KM-hez tartozó és a gyanús pénzmozgásokban fontos szerepet játszó Szocnet Kft. és

a Simonka György volt fideszes képviselőhöz köthető Magyar Termés TÉSZ Kft. is.

Felhívták rá a figyelmet, hogy a KM két ügyvezetője, dr. V. György és dr. V. Károly már 2022 áprilisa óta, vagyis

500 napja letartóztatásban van.

A közelmúltban az is kiderült, hogy hogy békéscsabai és eleki otthonaikban a nyomozók már 2021 novemberében házkutatást tartottak, amelyhez bírói engedély kellett, ez pedig azt feltételezi, hogy akkorra már számos bizonyíték összegyűlt a két ügyvezető ellen.

Érdeklődtek a főügyészségen, hogy az ügyben már többször meghosszabbított letartóztatás aktuális dátuma meddig tart, valamint a nyomozás részleteiről is szerettek volna tájékoztatást kapni. Azt írták: a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírójának a legutóbbi döntésével

október 22-ig hosszabbította meg a gyanúsítottak letartóztatását.

A nyomozás határideje az ügyben megtörtént első gyanúsítotti kihallgatásra, 2021 novemberére tekintettel 2023. november 29-e, amely hat hónappal hosszabbítható meg. Mindez azt jelenti, hogy a több mint 15 milliárd forintos kárértékűre nőtt üggyel kapcsolatban 2024. május végéig vádat kell emelni a gyanúsítottak ellen, vagy pedig meg kell szüntetniük az eljárást.

A cégnyilvántartási rendszerben elérhető információk alapján azt írták, hogy ott megtalálható a békéscsabai Közösségi Misszió hosszú idő óta rácsok mögött lévő két ügyvezetőjének egyik cége, a Pro Civitate Szolgáltató Bt., amely

végelszámolás alatt van.

Valódi Hírek