„Hány rendőrnek kell még meghalnia?” – a rendőrök súlyos üzenetet küldtek Pintéréknek a szerdai robbantás után

Szerintük megelőzhető lett volna a tragédia.

Ahogy arról már beszámoltunk, szerda este robbanás történt Esztergomban egy családi háznál. Az épülethez a rendőrök is kivonultak, és egy rendőr intézkedés közben meghalt, rajta kívül a robbantó is életét vesztette. Több rendőr és tűzoltó is megsérült. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint négy sérült állapota súlyos.

A több mint 150 ezres követőtáborral rendelkező Zsaruellátó Facebook-oldal az ügy kapcsán a következő kérdést tette fel:

„Hány rendőrnek kell még meghalnia???”

Mint írták, miközben a rendőrök vigyáznak az állampolgárokra, addig rájuk már nem vigyáz senki.

„Sem a jogszabály nem véd meg, sem a parancsnokság, sem más. Az ügyészek hónapokig rágódnak rajta, hogy vajon helyesen jártak-e el a bajtársak, vagy épp volt-e rajtuk sapka az intézkedés során. Mert kb. ennyit számít egy emberélet.”

– írta a bejegyzés szerzője, aki szerint olyan jogszabály-változtatásra volna szükség, amely lehetővé teszi a rendőröknek a lőfegyverhasználatot:

Belénk verték, hogy ne vedd elő a fegyvert, ne használd, ne merd megvédeni magad, mert akkor esetleg rossz lesz a statisztika, netán még te jutsz börtönbe, mert a fotelből megállapítják hónapok alatt azt, amire neked a küldésen csupán a másodperc törtrésze jut: ő, vagy te.

Milyen visszatartó erő van ma egy bűnözőnek? Milyen tisztelete van ma egy rendőrnek?

A rendőr ellenség, a rendőr rossz, a rendőr csak traffipaxozni tud, most is jönnek mindenhol a kommentek, hogy >>nem kár értük.<< Ezt sikerült elérni, hosszú évek munkájával.

Azoknak, akik ma a sajtósukkal szerkesztetnek egy képet, hogy mennyire gyászolnak- közben pezsgőzve ülnek a kényelmes meleg otthonukban, és

azt sem tudják, ki volt az, aki meghalt.

Nem érdekli őket, hogy gyerekek maradtak árván, nem számít, hogy egy család tönkrement, majd kap egy szép díszkoszorút, meg előléptetik a sírkövén.

Ennyit érünk ma mind a rendszernek.

Jelvényszám, koszorú, sírfelirat, gyászoló poszt, meg némi képmutatás, hogy nagyon sajnáljuk.

Ha így lenne, akkor tennének érte valamit, hogy megállítsák ezt az őrületet,

amiben dolgoznak ma az egyenruhások.

A poszt azzal a következtetéssel zárul, hogy az ilyen hozzáállás miatt egyre többen hagyják el a pályát, és lassan nem marad tényleg senki.

(Zsaruellátó/Facebook)

Valódi Hírek