Ujhelyi István kitálalt az EU-s pénzekről: Minden eddiginél nagyobb a baj (+videó)

Súlyos dolgok derültek ki.

„Nem kizárt, hogy részben elveszíthetjük azt az uniós forrást is,

amelyet a magyar kormány az úgynevezett helyreállítási alap hitelkeretéből szeretne lehívni, miután a benyújtott kérelem egyik feltételeként előírt széleskörű társadalmi konzultációt a Fidesz-kormány elszabotálta és elsunyizta”

– fogalmazott bennfentes brüsszeli forrásaira hivatkozva Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, aki a témában egy tájékoztató videót is feltöltött a közösségi oldalára.

A politikus emlékeztetett: az Európai Unió által életre hívott helyreállítási alap összköltségvetése mintegy 723,9 milliárd euró, amelyből Magyarország 2300 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra és 3300 milliárd forint kedvezményes hitelre jogosult.

„Mindkettőre nagy szüksége lenne az orbáni dacpolitika miatt lejtmenetben lévő magyar gazdaságnak: a vissza nem térítendő forrásokat azonban egyelőre jogállamisági problémák miatt nem kapjuk meg, a hitelláb kapcsán pedig a magyar kormány eddig összevissza beszélt, mintha egy szabadnapos Kósa Lajosra bízták volna a kormányzati szövegeket”

– hívta fel a figyelmet Ujhelyi István.

Az Esély Közösség alapítója rámutatott: a jelenlegi kormányfő 2021 áprilisában még úgy nyilatkozott, hogy „Magyarország egyetlen forintot sem igényel a hitelkeretből”,

majd később mégis levélben jelezték: fel kívánják használni ezt a forrást is.

Ujhelyi István hangsúlyozta: a kormány előbb a keretösszeg kétharmadáról beszélt, majd 4,8 milliárd eurónyi összegről, később a teljes keretről, végül mégis csak 3,9 milliárd, vagyis jelen árfolyamon nagyjából 1500 milliárd forintnyi hitelösszeg igényléséről nyújtottak be kérelmet az Európai Bizottság felé.

Ujhelyi ezzel kapcsolatban megjegyezte: továbbra sem világos, a kormány miért csak az összeg egy kisebb részét kéri, amikor ennek a forrásnak jóval kedvezményesebb a kamata, mint azoknak a piaci hiteleknek, amelyeket az Orbán-kormány az elmúlt időszakban a pénzpiacokról felvett.

A politikus szerint ennek oka elsősorban az, hogy az uniós források felhasználása jogszabályi keretekhez és konkrét területekhez kötött, vagyis

a kormány nem költheti el kontroll nélkül, szabadon a pénzeket.

Ujhelyi István jelezte azt is, hogy az EU-s szabályok előírják a felhasználásra vonatkozó terv előzetes, széles körű és érdemi társadalmi konzultációját, amelyet azonban a kormány „elsunnyogott”: egy eldugott kormányzati portálon, mindössze tizennégy napig lehetett véleményezni a vonatkozó dokumentumot. Arról pedig, hogy a beérkezett javaslatokat mennyiben fogadták meg, beépítettek-e egyáltalán valamit ezekből a Brüsszelbe küldött végső szövegbe, végképp nem tudni – mutatott rá.

„A kötelezően előírt konzultációt Orbánék még a legjobb szándékú megközelítés szerint sem teljesítették, sőt, szokás szerint inkább elszabotálták, elsunyizták. Ez utóbbival viszont az lesz vagy lehet a baj, hogyha az Európai Bizottság nem tartja majd elégségesnek a konzultációt, akkor

még ezt a pénzt sem fogjuk feltétlenül és maradéktalanul megkapni”

– fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: az ügyben levelet küldött Valdis Dombrovskisnak, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének, hogy pontosan tudni lehessen mire elég és mire nem az Orbán-kormány ezzel kapcsolatos teljesítménye.

„Ha egyetlen eurócent is kárba vész, az megint csak és kizárólag a Fidesz-kormány felelőssége lesz”

– emelte ki az EP-képviselő.

Videó:

(Ujhelyi István/Facebook)

Valódi Hírek