Itt a vége: Lemondott a Fidesz választási csalásra készülő budapesti politikusa

Közleményt adtak ki az ügyben Orbánék.

Lemondott választókerületi elnöki tisztségéről Dr. Lévai István Zoltán Budapest 15. számú országgyűlési egyéni választókerületének elnöke – közölte a Fidesz. A közleményben hozzátették, Lévai a Fidesz-párttagságát is megszüntette.

Mint megírtuk, a fideszes Lévai István Zoltán a XVIII. kerület DK-s polgármestere, Szaniszló Sándor ellen akar indulni jövőre, és ehhez minden nemtelen eszközt hajlandó bevetni – ez derül ki a Válasz Online hétfő reggeli leleplező cikkéből. A lap birtokába került hangfelvételek pedig bizonyítékot szolgáltatnak arról, miképpen próbálja a kormánypárt aláásni a választás tisztaságát.

A dokumentumok azt bizonyítják, hogy a Fidesz jelöltje egy kutyapártos aktivistát próbál rávenni a választási részvételre,

és közölte, ezért fizetni is hajlandó lenne. Lévai szerint az MKKP-s jelölt indulásával csökkennének a jelenlegi polgármester, a DK-s Szaniszló Sándor esélyei, így ő győzhetne a kerültben.

A Fidesz választókerületi elnöke 5 millió forintot is kész volt fizetni

az MKKP-s Aleva Mártának, aki végül úgy döntött, megleckézteti Lévait: a kutyapártos jelölt ugyanis csak azért találkozott Lévaival, hogy hangfelvételt készítsen a beszélgetésekről, amit aztán továbbított a Válasz Online felé.

Az üggyel kapcsolatban egyébként a Jobbik kerületi elnöke és önkormányzati képviselője

a választás rendje elleni bűncselekmény, vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt tett feljelentést.

A DK szintén jelezte, ez a próbálkozás választási csalás gyanúját veti fel. Barkóczi Balázs, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján azonnali válaszokat követelt a Fidesztől:

  • Hány helyen fizették le, vagy próbálták lefizetni ellenzéki pártok politikusait azért, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon megtévesszék és megosszák az ellenzéki szavazókat?
  • Honnan szerezte a Fidesz a megvesztegetéshez a pénzt, és mennyit szánnak választási csalásokra a 2024-es önkormányzati választásokon?

„Ha bebizonyosodik, hogy a Fidesz választási csalásra készül Budapest XVIII. kerületében,

azzal egyértelművé válik, hogy erre készül az egész országban”

– hívta el a figyelmet a politikus, aki szerint meg kell találni és le kell leplezni azokat az embereket, akik pénzért, vagy elvtelen haszonszerzés céljából rontják az ellenzék győzelmi esélyeit.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek