Közel sincs vége: A bosszútörvény miatt tüntetett a tömeg, majd valami egészen váratlan történt (+videó)

Nem kerteltek a demonstrálók.

Mint írtuk, pénteken került sor az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom által szervezett „Érted megyünk – Demokrácia Napi Tüntetés” címen meghirdetett demonstrációra.

A tüntetésen többek között Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselői, diákok és pedagógusok is részt vettek. A beszámolók szerint a tizen– és huszonéves korosztály tagjai is szép számmal képviseltették magukat.

Több demonstráló is nyilatkozott a Telex munkatársainak. Egyikük megosztotta: szerinte ezek a tüntetések már bizonyos célokat elértek,

például jelen van rengeteg „jófej fiatal”.

Diákok is nyilatkoztak a pedagógusaik pályaelhagyásáról. Mint mondták, látszik az oktatóikon, hogy nagyon fáradtak és gondolkoznak a felmondáson, de ugyanakkor szeretik a tanulóikat, ezért kitartanak.

A pedagógusokat a státusztörvény, és így a rendkívül alacsony bérek, az oktatás körülményei, valamint az Orbán-kormány hozzáállása a problémákhoz is arra sarkalja, hogy elhagyják a pályát. Akad olyan, aki elmondása szerint a „legsz*rabb” buszvezetői állásban is többet fog keresni, mint pedagógusként diplomával, több évtizednyi tapasztalattal a háta mögött.

Az esti órákban a tüntetők a Karmelita felé indultak, ám a rendőrök feltartóztatták őket. Eközben a Hír TV stábjába botlottak, majd

a tömeg a „hazudik a TV” skandálásába kezdett.

(Telex.hu/YouTube)

Valódi Hírek