Kajdi Csaba egyszer csak felbukkant a budai villamosvonalon: Egészen váratlan vendéggel forgatott Cyla

Elképesztő műsor.

Rendhagyó videót osztott meg Instagram-oldalán Kajdi Csaba. Cyla villamosozni indult Karácsony Gergellyel a hűvösvölgyi szakaszon, és ezt videóra is vette.

„A főpolgármester úrral villamosozunk! 🚋”

tudatta bejegyzésében.

Kajdi Csaba a videóban elmondta: a villamos klímás, az ülésekre nagyon jól le lehet ülni, és hely is akad bőven, hiszen a közel két méter magas főpolgármester is bőven elfér.

Cyla elmondta: számos kérdést kapott rajongóitól arra vonatkozóan, hogy miket kellene megkérdeznie „a főpolgármester úrtól”. Az egyik ilyen – hívta fel a figyelmet – a dugók ügye.

„Azt te szereted csinálni?”

– kérdezte Kajdi Csaba Karácsony Gergelytől, aki elmondta, „azt nem én csinálom, hanem közösen csináljuk”. Karácsony Gergely hozzátette: ennek oka, hogy egyre több autó van, szabad útszakaszból viszont egyre kevesebb elérhető.

A videóban egyébként a budapesti tömegközlekedés helyzetét, valamint az utóbbi időben az azzal kapcsolatban a budapesti városvezetést ért kormányzati és kormányközeli támadásokat is kivesézték.

Kajdi Csaba és Karácsony Gergely közös videóját itt nézheted meg:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kajdi Csaba (@csaba_kajdi) által megosztott bejegyzés

(Kajdi Csaba/Instagram)

Valódi Hírek