DK: Családok megélhetése került veszélybe, vissza fogjuk adni a bölcsődei támogatást a szülőknek (+videó)

Orbánék óriási káoszt okoztak.

„Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével”

– fogalmazott Bősz Anett, a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese a vasárnap tartott online sajtótájékoztatón.

A politikus részletezte, hogy ebből a pénzből azok a szülők tudták legalább részben kifizetni a magánbölcsődék díját, akiknek a gyermekei nem fértek be egyetlen állami bölcsődébe se.

Szerinte még nagyobb ütés érte azokat, akiknek a gyermekei szeptember 1. után születtek, tehát évvesztesek. Őket ugyanis a bölcsődék már nem, az óvodák még nem fogadják.

„És mivel most már állami támogatást sem kapnak a magánbölcsődék kifizetésére, a szülők dolgozni sem tudnak menni, ha nem tudják megoldani a felügyeletet.

Vagyis a családok puszta megélhetése került veszélybe”

– jelentette ki. Hozzátette:

„Jól mutatja az Orbán-rendszer káoszát, hogy a férőhelyhiánnyal párhuzamosan 4600 betöltetlen bölcsődei férőhely van számos, elnéptelenedő kistelepülésen. Eközben az önkormányzatok azonban semmiféle támogatást nem kapnak az Orbán-kormánytól, csak újabb és újabb megszorításokat”

A DK a kormányváltás után visszaadja a bölcsődei támogatást a magyar szülőknek, valamint új bölcsődéket építsen hazai és uniós források felhasználásával.

Valódi Hírek