Mi lesz most Budapesttel? Szijjártóék új magyar fővárost jelentettek be

Természetesen fideszes vezetésűt.

Közép-Európa egyik új központjává, ezzel együtt Magyarország második második fővárosává válhat Debrecen a következő években – ezt mondta Szijjártó Péter a Hajdú-Bihar (vár)megyei haon.hu-nak adott interjújában. A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt: Debrecent az ország keleti felének centrumává szeretnék tenni.

A tárcavezető szavaiból arra lehet következtetni, hogy Debrecent súlyát hasonlatossá kívánják tenni Budapestéhez, így kis túlzással

egy második magyar főváros jöhet létre.

Debrecen városának minden szükséges adottsága megvan ahhoz, hogy egész

Kelet-Közép-Európában vezető pozíciót vehet fel

– hangsúlyozta Szijjártó, aki egyúttal igyekezett megnyugtatni a debrecenieket, hogy érdemben nem befolyásolják (?) majd az életminőségüket az ott létrejövő nagyberuházások. Debrecenben fejlesztik az elővárosi vasúti infrastruktúrát is.

A CATL gigantikus méretű üzeme mellett az EVE Power is akkumulátorgyárat telepít a városba. Szijjártó szerint a beruházások a távoli jövő problémájának kulcsát jelentik, ugyanis az autózás alapját a későbbiekben az akkumulátorok jelentik majd. Ezzel egy időben a jelenlegi meghajtások (benzin és gázolaj) kivezetése pedig számos munkahely megszűnésével járhat majd – jegyezte meg.

Éppen emiatt Szijjártó úgy véli, csak azok az országok maradnak talpon, amelyek felveszik a tempót a változó világgal, és biztosítják a kieső munkaerőnek az új álláshelyeket. Ezért is tartja fontosnak, hogy Debrecen mellett új akkumulátorgyárak épülnek.

Szijjártó azt állította az interjúban: megérti azokat, akik aggódnak az akkumulátorgyárak miatt, és fontosnak tartja, hogy megnyugtassák a helyieket, hogy nincs mitől félniük. Elmondása szerint a győri Audi-gyár megépülése előtt is aggódtak a helyiek, hogy veszélyt jelenthet az egészségükre, azonban már mindenki hasznosnak tartja, hogy az a beruházás megvalósult. Azt azonban nem tette hozzá, hogy

az nem akkumulátorgyár-beruházás volt.

Valódi Hírek