Hátraarcot vett az Orbán-kormány: A tiltakozások miatt visszavonták egy fontos törvényüket (+videó)

Ez villámgyors volt!

A Tranzit fesztiválon jelentette be Lantos Csaba, hogy a napelemesek éves szaldóelszámolása idén év végén megszűnik. Azt ígérte, január 1-jétől havi elszámolást alkalmaznak majd a napelem-telepítéstől számított 10 éven keresztül. Előadásában azt is vázolta, hogy az új napelemet felszereltetők esetében bruttó elszámolást fognak alkalmazni.

Még be sem vezették a változást, máris visszatáncolt tőle az Orbán-kormány, az ugyanis 2024-től is fenntartja a szaldóelszámolást – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium Facebook-oldalán pénteken délután Lantos Csaba. A tárcavezető bejelentése annak dacára történt, hogy a kormány azt tervezte, megszüntetik a kedvező feltételekkel járó elszámolást a napelemet használók körében.

A napokban arra kértük a hatáskörrel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy vizsgálják meg a napelemekhez kapcsolódó szabályozás módosításának lehetőségét. A Juhász Edit elnök asszonnyal folytatott beszélgetés során kiderült, hogy van mód az éves elszámolás fenntartására minden már meglévő beruházás esetében, sőt azoknál is, akik igényüket mostanáig benyújtották, de a fejlesztést még nem valósították meg

– közölte a hátraarcot a tárcája közösségi oldalán Lantos.

Ennek értelmében a hivatal mihamarabb véghez viszi a rendeletmódosítást. A miniszter elmondta: tisztában vannak azzal, hogy a szaldóelszámolás előnyösebb, így több megtakarítást, alacsonyabb villanyszámlákat eredményez a felhasználóknak.

Az éves elszámolást alkalmazzák a jövőben azon háztartási erőművek esetében is, amelyeknek üzemeltetői szeptember 7-éig benyújtották a fejlesztési igényüket a kormányzatnak. Az előkészített fejlesztések esetében – amennyiben azok kivitelezése 2025 végéig lezárul – 10 évig biztosítják az éves szaldóelszámolást.

Lantosék visszatáncolása az előzmények fényében nem túl meglepő. Az augusztus végi feljelentés miatt tömeges felháborodás pattant ki a napelemes felhasználók körében. Mértékadó szervezetek, továbbá ismert véleményvezérek (például az elektromosautó-használat népszerűsítésével ismertté vált Horváth András) is kérték a kormányt, azonnal vonják vissza kedvezőtlen döntésüket. Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető (akinek kérdéses, hogy mi szerepe van a történetben, ugyanis nem kormánytag – a szerk.) kérte a módosítás visszavonását. Lantosék végül alig két hét után meghátráltak.

Lantos Csaba bejelentését alább lehet megnézni:

(Energiaügyi Minisztérium/Facebook)

Valódi Hírek