Itt a lista: Rengeteg fejlesztési programot töröltek Orbánék az éj leple alatt

Változott a helyzet.

A Magyar Közlöny kedd esti számában megjelent egy kormányrendelet és egy határozat, amelyek számos korábbi döntés visszavonásáról szólnak. A határozat „a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében” tartja ezt szükségesnek. Többek között törölték a feladatok közül a Dél-Budai Centrum megközelíthetőségének fejlesztését is – vette észre a hvg.hu.

A vasúti fejlesztések közül visszavonták a korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított tételeket:

  • Ferencváros C elágazás – Kőbánya felső – Rákos – Rákosliget,
  • valamint Rákos – Gyömrő vasúti vonalszakasz fejlesztését,
  • Budapest külső körvasúti megállóhelyek (Pestújhely, Újpalota, Rákosfalva, Rákosszentmihály),
  • valamint Albertfalva megállóhely kiépítését, fejlesztését.
  • Törölték az „Új Duna-híd és kapcsolódó közlekedési infrastruktúra előkészítés Budapesten” című tételt,
  • és a Gellért-hegyi közpark átfogó közterületi megújításának előkészítését is.

Hatályon kívül helyezték továbbá

  • a debreceni velodrom,
  • a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye
  • és a Recski Nemzeti Emlékpark fejlesztését célzó beruházás kiemeltté nyilvánítását.

Szintén visszavonták a Gödön megkezdett Adatközpont-beruházás állami érdekű hasznosításáról szóló határozatot is, amely programból egyébként sem valósult meg semmi.

Valódi Hírek