Rendkívüli bejelentést tett az Orbán-kormány: 100 ezer forint iskolakezdési támogatást kapnak a magyar diákok, egyetlen bibi van csupán

Hát persze, hogy csak a határon túliak kapják!

Hétfőn indul a megemelt összegű (!), 100 ezer forint értékű oktatási-nevelési és hallgatói támogatás utalása, amelyre azok a külhoni magyar gyerekek és fiatalok jogosultak, akik tanulmányaikat a szomszédos országokban magyar nyelven végzik – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság.

A támogatás célja a magyar iskolaválasztás ösztönzése és a magyar nyelvű oktatás megerősítése a külhoni területeken – ismertették.

Az államtitkárság közleményében felidézte: a „Szülőföldön magyarul” program (közismert nevén oktatási-nevelési támogatás) bevezetéséről még az első Orbán-kormány idején született döntés. A státusztörvény alapján a 2002/2003-as tanévtől biztosítják

  • a nevelési,
  • oktatási,
  • valamint a tankönyv- és taneszköz támogatást,
  • illetve a felsőoktatásban a hallgatói juttatást azoknak a külhoni magyar gyerekeknek és fiataloknak, akik tanulmányaikat szülőföldjükön – a szomszédos országokban – magyar nyelven végzik.

A program célja, hogy „ösztönözzék” a külhoni szülőket, gyermekeiket magyar oktatási intézménybe írassák, hisz azok a gyermekek, akik magyar óvodába, iskolába járnak, sokkal nagyobb eséllyel tartják meg magyar identitásukat – magyarázták.

Kiemelték: a Szülőföldön magyarul program a Nemzetpolitikai Államtitkárság „egyik legfontosabb” programja, amelynek keretében évente mintegy 220 ezer külhoni magyar gyermek és fiatal részesül oktatási-nevelési, valamint hallgatói támogatásban.

A juttatás összege a korábbi évi bruttó 22 400 forintról évi bruttó

100 ezer forintra emelkedett valamennyi korcsoport számára.

A támogatások kifizetése – amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a külhoni partnerszervezetek bonyolítanak – hétfőn indul el a szlovákiai támogatások első ütemének utalásával és a következő hetekben több ütemben valamennyi külhoni régióba megérkezik – tudatták.

„Az anyanyelvi oktatás minden külhoni régióban a magyar közösség megmaradásának garanciája, ezért a Nemzetpolitikai Államtitkárság a jövőben is folytatja a külhoni magyar gyerekek és

a külhoni magyar oktatási intézményhálózat támogatását a bölcsődétől az egyetemig”

– jelezték.

Valódi Hírek