Teljesen váratlan fordulat: Németh Szilárd meglepően reagált a csepeli Orbán-idézetre

Szokatlanul kritikus hangvételt ütött meg.

Megírtuk, hogy átadták a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) felújított és kibővített épületét múlt hét csütörtökön. Az épület falára Orbán Viktor nemzetvezető három évvel ezelőtti, augusztus 20-i beszédéből kölcsönzött „bölcsességeket” függesztették ki, amelyeket egyesek azóta „Magyarország hét törvényeként” emlegetnek.

A felújítás során azonban egy további botrányos elemmel is bővült az épület. Az ugyanis egy emléktáblával is gyarapodott, amelyen Orbán és Németh Szilárd méltatása (nem vicc!) is szerepel.

Az Orbán-idézetekkel kapcsolatban panasszal fordultak Aáry-Tamás Lajoshoz. Az oktatási jogok biztosa az ügyben vizsgálatot indított. A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója, Bese Benő közölte: nem tudja, kinek az ötlete volt az Orbán Viktor idézetek elhelyezése az iskolában.

Váratlan fejlemény, hogy most Németh Szilárd is megszólalt az ügyben. A rezsibiztos Facebook-oldalán arról tájékoztatott, hogy egyetért az „igazgató úrral” és a tankerület álláspontjával.

„Egyetértek az igazgató úr és a tankerület álláspontjával: meg kell védenünk a Jedlik szellemiségét és nyugalmát a támadásoktól!

Pártpolitikának nincs helye az iskolában”

– rögzítette vonatkozó Facebook-bejegyzésében a kormánybiztos.

Eredményes volt a tiltakozás.

A hírek szerint eltávolították a Jedlik faláról a legrosszabb személyi kultusz stílusát és módszereit idéző feliratot.
Reméljük, nincs ez másképp a tornateremben sem!

💙❤️

– írta Paál Géza, a DK csepeli polgármesterjelöltje.

Németh Szilárd posztja után pedig váratlanul eltűntek az idézetek a csepeli iskola faláról.

„A csepeli gimnázium faláról leszedték a pártpolitikai üzenetet”

közölte hétfőn Facebook-oldalán Szabó Szabolcs.

Csepel és Soroksár momentumos képviselője megjegyezte: reméli, most már zavartalan lesz a gimi működése.

„A csepeli gimnázium faláról leszedték a pártpolitikai üzenetet! Sok sikert kívánok minden diáknak és pedagógusnak a tanévhez, remélem most már teljesen zavartalan lesz a gimi működése”

– írta a politikus.

(Németh Szilárd/Facebook /Paál Géza/Facebook/Szabó Szabolcs/Facebook)

Kapcsolódó:

Mi történik? Orbán Viktor „törvényeivel” díszítettek fel egy fővárosi gimnáziumot (+fotók)

Szintet lépett az Orbán-kormány: Németh Szilárd és a miniszterelnök neve díszíti egy csepeli iskola falát

Súlyos balhé lett a csepeli gimnázium falára felvitt Orbán-idézetből: Lépett az ombudsman

Ez most mi? Vadai Ágnes súlyos válaszokat kapott az Orbán-falas csepeli gimnázium átadását követő kérdéseire

https://nyugatifeny.hu/2023/09/01/mi-a-fene-folyik-itt-megszolalt-a-csepeli-iskolaigazgato-az-orban-falrol-a-valasza-hatalmas-meglepetes

Valódi Hírek