Semjén Zsolt úgy értesült, a KDNP menti meg Európát

Magabiztos a miniszterelnök-helyettes.

Keresztes Sándor az egyház és a magyarság napszámosa volt – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, méltatva a párt újjáalapítóját, egykori országgyűlési képviselőt, vatikáni nagykövetet emléktáblájának avatásakor csütörtökön Budapesten.

Semjén Zsolt kiemelte: Keresztes Sándor hűséges volt egyházához és nemzetéhez, nála a katolikus hit és a kereszténydemokrácia egységbe forrt. Kereszténydemokrata meggyőződése a pápai szociális enciklikákon, végső soron az evangéliumon alapult – tudatta.

„Keresztes Sándort az egyház társadalmi tanítása vértezte fel a neopogány, Isten- és emberellenes, nyilas, kommunista diktatúrákkal szemben, személyes egzisztenciájának kockáztatása árán is szembeszállt ezekkel”

– mondta a KDNP elnöke.

Kijelentette: a mai egyház- és nemzetpolitika több elemében Keresztes Sándorhoz nyúlik vissza.

„Erős KDNP nélkül nem a magyar volna Európa legkereszténydemokratább kormánya, és így

nem tudná védeni a keresztény civilizációt Európában”

– jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Elmondta: a magyar kereszténydemokrácia ujjászervezése mellett Keresztes Sándor az Antall-kormány vatikáni nagyköveteként sokat tett Gyulafehérvár érseki rangra emeléséért.

(MTI)

Valódi Hírek