Szívszorító: Újabb csapás érte a tragikus sorsú megvakított asszonyt

Szerencsére a bátyjára számíthat.

A vihar lakhatatlanná tette a házát annak a kemecsei édesanyának, akit volt párja vakított meg. Az épület rendbetétele 1,5 millió forintba kerülne, ehhez keresnek most támogatást.

A borsonline.hu-nak az asszony bátyja, akinél átmeneti időre szállást kapott a nő és kislánya, elmondta:

„A korábbi házamat a nyomorult Gy. tette után a húgomnak ajándékoztam, hogy ott nevelhesse a kislányát, a most nagycsoportos óvodás Mírát, és együtt lakhasson az édesanyánkkal. Az épület azonban régi típusú, amiatt pedig a heves vihar annyira megtépázta, hogy gyakorlatilag akár a következő nagyobb esőzés lakhatatlanná teheti.”

A férfi megemlítette, hogy a vihar és az eső miatt beázott a tető. Megkerestek egy ácsot, aki szerint az 50 éves házat mielőbb rendbe kell hozni, különben összeomolhat.

Szerettem volna a cserepeket visszahelyezni, de az ács erről lebeszélt. Azt mondta, ha felmegyek a tetőre, beszakadhat.

A felújításra 1,5 millió forintot kell összegyűjtenünk. Nem szívesen kérek másoktól, de muszáj megtennem.

Kénytelenek vagyunk gyűjtést indítani, hiszen egy egyedülálló édesanya és a gyermeke lakhatása a tét!

mondta el Róbert.

Gy. Attila, az asszonyt bestiálisan megvakító férfi a lap szerint jelenleg is letartóztatásban ül. Volt párja elrablása miatt már első fokon is börtönbüntetésre ítélték. A nő súlyos bántalmazása és a megvakítás e

emberölési kísérletnek minősül,

ezért az ügyészség tényleges életfogytiglant kért rá. A tárgyalás ősszel folytatódik.

Ez a szörnyű bűntény ismét fel kéne hívja a kormány figyelmét, hogy Orbánéknak többet kellene tenni a családon belüli erőszak megelőzéséért, valamint azonnal alá kellene írniuk az isztambuli egyezményt.

Valódi Hírek