Súlyos büntetést mértek a részegen balesetező mohácsi polgármesterre: Búcsút inthet egy időre a jogosítványának

Emellett mélyen a zsebébe nyúlhat a pénzbírság miatt.

200 ezer forintos büntetést és 4 hónap vezetéstől való eltiltást kapott Pávkovics Gábor. Mohács fideszes polgármestere még 2022-ben balesetezett rollerével egy kereszteződésben, az ügyben a napokban született döntés.

Az esés következtében a városvezető megsérült, a hatóság alkoholszondája pedig azt jelezte, hogy alkoholfogyasztás állt a baleset hátterében. Az ügyészség pár hónappal később vádat emelt a Pávkovics ellen ittas vezetésért.

Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott az ATV Híradónak:

„Az ügyészi vád alapján a komlói járásbíróság végzést hozott mégpedig a vádlottat bűnösnek mondta ki a vádirati tényállással egyezően ezért őt pénzbüntetésre ítélte, valamint kategóriás eltiltásra is.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mohácsi polgármester egy darabig nem ülhet kismotorra – mellesleg a híradó értesülése szerint Pávkovics jogosítványát még a balesetekor elvették a rendőrök, így személyautót sem vezethet.

Az ügyészség nem fogadta el a bíróság határozatát, súlyosabb büntetést mérnének a városvezetőre, így egy személyes tárgyalásra kerül majd sor november 7-én.

„Akinek nem tetszik a kiszabott büntetés, az kérhet jogorvoslatként tárgyalást. Ez vagy arról szól, hogy a büntetés súlyosbítását vagy enyhítését kérik. Ebben az esetben a tényállással senki nem foglalkozik, így majd az előkészítő tárgyaláson hoz ítéletet a bíróság. Ezt követően szintén csak a büntetés ellen lehet majd fellebbezni”

– összegezte Nagy László közlekedési szakjogász.

Valódi Hírek