Szijjártó teljesen begőzölt: Úgy értesült, azért ítélik el Európában az Orbán-kormányt, mert „békepárti”

Fejjel lefelé szemléli a világot.

A szlovéniai Bledben zajló stratégiai fórumon Szijjártó Péter is felszólalt.

Az Európai Unió jelen pillanatban rossz formában van

– hangoztatta a külügyi tárcavezető.

Szerinte három fő területen vesztettünk hatalmat: a személyi biztonság, a nemzetközi gazdaságban betöltött szerepünk, illetve az energiabiztonság területén.

Az európai szövetségeseire mutatva azon méltatlankodott, hogy szerinte ha valaki felszólal „az azonnali béke mellett” az orosz-ukrán háború kapcsán, azt

elítélik „orosz kémként, a Kreml propagandistájaként, Putyin barátjaként„.

Itt nyilvánvalóan a saját kormányára utalt, amelynek oroszpártisága számos vezető uniós politikus szemét szúrja.

Arra hivatkozott, hogy 2010-ben 22–9% volt az EU–Kína részesedés aránya a globális GDP-ből, jelenleg azonban már elmondása szerint 18–17%-os arányban vezet Kína az Európai Unióval szemben. Igaz, a Brexitről nem tett említést, annak ellenére sem, hogy a szigetország 2020-as kilépése jelentősen csökkentette az EU részesedését.

Mindebből Szijjártó azt a következtetést vonta le, hogy

erőteljesebb gazdasági kapcsolatokra van szükség Kínával.

Az energiára dogmatikus és ideológiai kérdésként tekint Európa, pedig az energia fizikai kérdés

– jelentette ki bölcsességet színlelve a tárcavezető.

Szerinte már holnap bővíteni kéne az EU-t, hogy nagyobbak és erősebbek legyünk. Na, nem Ukrajna felé, a megtámadott szomszédunkról jótékonyan hallgatott. Pedig volt már rá példa, hogy Szijjártó is a támogatásáról biztosította Ukrajnát, amikor legutóbb felmerült az ország EU-csatlakozásának lehetősége.

A beszélgetésben amellett érvelt, hogy az összes nyugat-balkáni országot fel kéne venni. Ez szerinte Magyarországnak energiabiztonsági szempontból is létérdeke.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek